horoszkóp

Dolhai kontra Miller, a bájgúnárok háborúja

mm
2008.11.18. 12:18
Kapcsolódó cikkek (1)
Dolhai Attila új lemezéről túl sokszor jutottak eszünkbe vidéki lakodalmak. Talán a dobalapok tették. Miller Zoltán lemezét hallgatva néha a nagy Kovács Ákos jutott eszünkbe, meg egyszer Yonderboi is. Összeségében elmondható: ne csodálkozzunk, ha vállalati partinkon a szórakozás hevében lazán odavetjük az egyik titkárnőnek a zakónkat, megszólal valamelyik előadó egyik dala. De melyiket ajándékozza, ha muszáj? Tökmindegy.

Dolhai Attila jelenleg negyedik, Miller Zoltán kilencedik a MAHASZ lemezeladási toplistáján, ezért meghallgatásra érdemesnek gondoltuk az új albumokat, különösen azért, mert a karácsony közeledtével jól meg kell választania az embernek, hogy nem túl közeli rokonait melyik musicalszínész lemezével boldogítsa. Kár, hogy csak az egyik album hozott néhány kellemes percet.

Dolhai Attila és Miller Zoltán két ismert musicalszínész, egy kiadónál, nagyjából egy időben jelentettek meg egy-egy albumot. Dolhai csak feldolgozásokat játszik (Egy szerelem története), Miller, talán korábbi zenekaros múltja miatt is, néhány saját számot is rárakott a lemezre (Fekete és fehér). A feldolgozásoknak köszönhetően mindkét lemez szövegkönyve végletesen egyszerű: gyakorlatilag nincs. Millernél a saját számok szövegeit szerencsére azért el lehet olvasni. Dolhainál, meg, ha nem lenne elég két portré a lemezen meg a tok hátulján, a füzetben még egy kihajtható képet kapunk a színészről.

Mindkét előadó nagy klasszikusokat dolgozott fel: She, Addicted to love, Hazám, Nagy utazás, Hogyan tudnék élni nélküled, Kék asszony, stb.

Lakodalmak

Dolhai lemezét kisebb szenvedés egy nekifutásra végighallgatni. Érződik a hangján, hogy képzett musicalszínész, nagyon szépen kiejtett szóvégi mássalhangzói vannak, de az egésznek mégis olyan az összhatása, mint amikor az ember egy vidéki lakodalmon a sokadik unicum és pohár bor után önfeledten táncol valami környékbeli zenekar szintetizátorhangversenyére. A vidéki lagzi viszont a maga módján bájos, ráadásul a zenekar tagjainak mindent elnéz az ember, hiszen ennyire őszinte bundesliga-frizurákat ritkán látni.

Vigyázzon a vásárlásnál, össze ne keverje a két férfiszépséget!

Tulajdonképpen az egész lemez olyan, mint egy nagy és hosszú szám, nem változik a stílus. Persze ezzel nincs akkora baj, Jamiroquainak az egész pályafutása gyakorlatilag egy hosszú szám. Az énekkel nincs probléma, már, ha valaki bírja ezt a musicalstílust, amiben sokkal több szónak a végén hallunk magánhangzót, mint egy rendes popszámban valaha fogunk.

Az ötödik számnál, a Hogyan tudnék élni nélküled feldolgozásnál, mintha egy pillanatra megtörne a mulatósvonal. Először csak egy kitartott zongorahang, majd némi hegedű, alatta valami elektronikus duruzsolás. Még jó is lehetne, aztán sajnos először akusztikus gitár jön a zenébe, és az elektronika főleg prüttyögés szinten marad jelen, és alig egy perc alatt, az első refrénnél visszatérünk a már említett lagziba az unicumok után.

Jó feldolgozások: Sid Vicious (Frank Sinatra - My Way)

A hatodik szám, Demjén Mindig ugyanúgy-ja, ami szintén a változatosság szelét hozza az elején, de aztán csak vissza-visszatér az éjféli töltött káposzta előtti táncikálás hangulata. Pedig ebben már vokálos lányok is vannak, sőt hegedű, meg elektromos gitár. A lemez egyik legkellemesebb darabja, talán azért, mert ez volt a legrövidebb.

A következő számokban a lagzihangulat kissé elcsitul, de a musicales éneklés miatt minden túl steril marad. Nehezen hisszük el Dolhainak az LGT Kék asszonyát.

A Tűzvarázslót már az első szám óta nagyon vártam, hiszen ez az egyik legjobban diszkósítható magyar sláger. Dolhaiék is az elektronikus tánczene irányába mozdultak a feldolgozáskor, már amennyire lehet. Nem mentek túl messze, sajnos a musicales modorosság ebben is megvan, de legalább van 1-2 élvezhető momentum a számban, néha egészen olyan, mint valami balatoni sláger a kilencvenes évek közepéből.

A lemezt záró Kell még egy szó – ami ugye a Honfoglalás című műremek betétdala volt – kellemesen hozza a nemzeti rock követelményeit. Ez a szám talán még a filmes verziónál is jobban sikerült, nincs benne Demjén orrhangú éneklése, és valahogy erőteljesebb az egész, jót tett neki a lényegesen hangsúlyosabb gitár.

Céges bulik

Miller Zolán korábban az Emberek című zenekarral tűnt fel, ez érződik is a zenén. Nem a mi stílusunk, de el tudjuk képzelni, hogy valaki ezt hallgatja az autójában. De igazából annyira nem szeretnénk. Mivel a lemezen vannak saját számok, ezért először nézzük azokat.

A saját számok nagy része a romantikus rock kedvelőinek készült, ezekben a számokban nem is igazán érződik a Millerre is valamennyire jellemző musicales kimunkáltság. A saját számokat hallgatva megállapíthatjuk, hogy Miller nagyon szeret énekelni az EGY szerelemről, az EGY valakiről, ennek minden aspektusát igyekszik megragadni: a ketten a világ ellent, a melletted hazaértemet, a hiába nem működik a dolog, minket egymásnak teremtetteket.

Jó feldolgozások: Sirqus Alfon (Britney Spears - Toxic)

Miller Máté Péter Hazámját is bevállalta, de valahogy túl lágy lett az egész. Úgy tűnik, ha musicalszínészek közvetítenek érzelmeket számokban, az egész ellágyul, és szétfolyik, nehéz elhinni azt, amit énekelnek.

Az énekes bátran nyúl a nagy slágerekhez A nagy utazást is feldolgozta. Egész jópofa lett, meglepően hasonlít a Macskafogó filmvégi koktélpartijának hangulatára, mielőtt megérkeznek a denevérek.

Valószínűleg kisgyerekes, feltörekvő, hagyományos értékeket kereső menedzserek hallgathatnak ilyen zenét a kocsijukban, ha valamiért megunták Ákost. Könnyed, mégis érzelmesnek tűnik, nem fekszi meg a gyomrot, de azért nem klasszikus gagyipop.

Dolhaihoz hasonlóan elég egysíkúak a számok, de sok rosszat nem lehet rájuk mondani. Már a hetedik számnál felmerült a párhuzam Ákossal, pedig a nyolcas A jel az első igazán Ákosra emlékeztető popszám, úgyhogy tényleg jó ötlet lehet az Ilyenek voltunk után ezt betenni. Ebben a számban már keveréskor eltorzított énekhang is van, igaz nem nagyon illik ide.

Ennél a lemeznél is volt egy nagy várakozásunk. Az Egyszer véget ér kétszer szerepel a lemezen, a másodiknál zárójelben megjegyzik: fantázia verzió. Az ember értelemszerűen nagyon várja az ilyesmit. Hát az egész lemezt minimum ilyenre kellett volna megcsinálni.

Az elején Korai Örömöt idéz a zene, aztán meg kellemes elektronika veszi át a helyét némi kongával kiegészítve, Yonderboi vagy Café Del Mar. Szóval ez is üzletemberes, de legalább nem az Ákos vonal, hanem eggyel frissebb. Egyértelműen a lemez legjobb száma.

A kellemes áttörést aztán Millerék leverik kicsit Robert Palmer Addicted to love-jának nagyon átlagos előadásával, de az utolsó szám után mégis inkább kellemes emlék marad az emberben.

Jó feldolgozások: Therion (ABBA - Summer night city)

Az utolsó szám (Önarckép) az Egyszer véget ér fantázia verziójára emlékeztet abból a szempontból, hogy zeneileg váltás az eddigi céges parti-hangulatból. A borongós gondolatvilágú szám borongósságát viszont a szöveg olvasásával lehet igazán érezni csak.

Mind Dolhai, mind Miller túlságosan kiművelt hangja hideggé teszi a számokat, nehezen hisszük el az érzelmeket. Az ének egyértelmű uralkodása a hangszerek felett sem segíti a befogadást.

És végül néhány tanács a lemezhallgatáshoz: Ne hallgassák meg a két lemezt közvetlenül egymás után! Úgy azért tényleg elég tömény, könnyen elveszthetik a realitásérzéküket. Dolhai és Miller lemezére is tud szórakozni, aki akar, de gondosan válasszák meg a bulit. És még egy tipp: Miller sokkal könnyebben szerethető.