A brit nők 60%-a november elején kezdte meg a felkészülést a karácsonyi bőségtálakra, na meg a céges partikra. Az egyik honlap kutatása szerint ők elsősorban azért fogyókúráznak, hogy mély benyomást tegyenek férfi kollégáikra. Dietetikusok segítségét kértük, hogy megtudjuk, szerencsésebb-e az ünnepek előtt fogyókúrázni vagy inkább utána tegyük, de kiderült, egyik sem jó megoldás. Egyébként pedig gondolták volna, hogy van olyan férfi, aki fogyással készül a karácsonyra? Mi kettőt is ismerünk.

A British Lion Eggs 3000 nővel töltette ki kérdőívét, hogy megtudják, mikor és hányan kezdenek fogyókúrázni karácsony előtt, valamint miért és hogyan teszik ezt – írja a Daily Mail. A válaszadók hatvan százalékáról kiderült, fogyókúrával előzi meg az ünnepi menüsorokat, hogy jól mutassanak a karácsonyi céges bulin, amit a multiknál dolgozó brit nők ismerkedésre ideális terepnek tartanak. Ehhez még az is hozzájöhet, hogy a legjobb formánkat akarjuk hozni a rég nem látott rokonok előtt, vagy csak nyugodtan szeretnénk végigenni az ötfogásos nagymama-ebédet.

Férfiak is edzettek a karácsonyra

A szűkebb környezetünkben kutatva mi is rátaláltunk két olyan jellemre, akik diétás menüvel edzettek a karácsonyi ünnepekre. Csikós Zsolt, a Totalcar újságírója azért választotta az ünnepeket megelőző időszakot a fogyásra, mert nem akarta úgy tölteni az év – számára – legnyomasztóbb részét, a januárt, hogy sanyargatja magát. „Azért így, mert ez a bő egy hét a legkellemesebb családi szakasz az életünkben, ilyenkor van a legtöbb kaja, a legtöbb édesség, a legtöbb ismerőssel ilyenkor futunk össze, meg megyünk baráti társasággal borvidékre két-három napra, ott is folyamatosan eszünk, máshogy nehéz bírni a piát” – indokolta döntését Csikós, aki szerint csak elhatározás kérdése, hogy az ember visszafogja magát az étkezésben.

Farkas Dániel operatőrtől rendre visszautasításokat kaptunk a tavalyi Velvet Arca szépségverseny elődöntője során, amikor csokoládé-fejadagokkal próbáltunk enyhíteni a vállára nehezedő terheken. Aztán úgy az ötödik alkalommal kiderült, azért hárítja el próbálkozásainkat, mert böjtöl az ünnepekre. „Nem éreztem jól magam a bőrömben, na és jött a karácsony. Az volt a terv, hogy előre fogyok, hogy majd amikor karácsonykor föleszem a menüt, ne lépjem túl a normál súlyomat” – mondta Farkas, aki a 90 napos elválasztó diétával még csak nem is a túl drasztikus „nem eszem, hogy fogyjak”- módszerre támaszkodott.

Gyümölcsnappal sokat nyerhetünk

Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke úgy véli, jobb, ha felkészülünk az ünnepekre, de ez korántsem egyenlő a koplalással. „Együnk kevesebbet az ünnepek előtt és után vagy tartsunk gyümölcs- és zöldségnapot. Természetesen az is rengeteget segít, ha a karácsonyi menüsorokkal szembetalálkozva nem esszük magunkat halálra, hiszen úgy már csak azért sem tudjuk élvezni az ünnepet, mert gyomorrontásunk lehet.”

Bármennyire is vágyunk a súlyvesztésre, jobban tesszük, ha eszünk. Ha ugyanis az ételmegvonást alkalmazzuk, csak ártunk magunknak. „Az étkezések kihagyásával csak azt érheti el, hogy amikor majd elkezd enni, akkor dupla annyi jön vissza. Rossz lesz a közérzete, gyakori a fáradékonyság. Nem tesz jót az idegrendszernek és az érzelmi állapotnak sem. Ebben az influenzadús időszakban pedig különösen oda kell figyelnünk arra, hogy legalább szándékosan ne gyengítsük az immunrendszerünket” – mondta Györki Niké dietetikus, aki azt javasolja, ne az ünnepek előtt két héttel határozzuk el, fogyni akarunk.

Főzzünk kevesebb zsírral

Antal Emese hozzátette, a fogyókúra ideje alatt is érdemes napi négyszer-ötször étkezni, gondosan elosztva a napi mennyiségeket. Az pedig a következő: „Ha nem túl sok felesleg van rajtunk, akkor az egyéni energiaszükségletnél 600 kilokalóriával együnk kevesebbet naponta, mint előtte. A nőknek általánosan 1200, a férfiaknak 1500 kilokalória az a mennyiség, amellyel sikerrel lefogyhatnak.” Antal Emese megjegyezte, az sem árt, ha az ünnepi ebédek között közös sétákra indulunk, ugyanis a testmozgással is elégethetünk néhány szelet süteményt.

Az is megoldás lehet, ha zsírszegényebb összetevőkkel próbáljuk meg elkészíteni a karácsonyi ételeket. A töltött káposztába kefirt tehetünk tejföl helyett, de a halászlét is főzhetjük kevesebb olajjal, zsírszegényebb halból. „Apró trükkökkel itt is lehet operálni, csak akkor persze nem lesz olyan az íze” – jegyezte meg Györki Niké, aki saját környezetében is azt tapasztalja, mindenki gyorsan, azonnal akarja elérni a súlyveszteséget. „A barátnőim is folyamatosan diétáznak, és rajtuk is azt látom, hogy mindent azonnal szeretnének. Az emberek sajnos nem értik meg, hogy hiába szednek gyógyszereket, vonják meg maguktól az ételt, azzal nem érnek el tartós hatást, ehhez életmódot kell váltani.”

Az ebédek mellé fogyasztandó alkoholmennyiséggel sem árt vigyázni – figyelmeztet Györki, ugyanis – például – az égetett szeszeknek nagyon magas a kalóriája. „A zsíroknak és alkoholoknak van a legmagasabb kalóriaértéke. Míg a zsírok 7, addig az alkoholok 9 kilokalóriával növelik az értékeinket. Grammonként! „Ünneplések idején általában 4 egységnyi alkohol a maximálisan megengedett. Ez nőknél négyszer 1–1,5 deci bort vagy pezsgőt, a férfiaknál négyszer 2–2,5 decit jelent.” Györki úgy véli, azzal is foghatunk a kalóriákon, ha édes bor helyett szárazat iszunk, és az égetett szeszeket teljesen kiiktatjuk.