Bíróság elé állt a nőket fogvatartó Ariel Castro
Úgy trenírozta a nőket, hogy úgy tett, mintha elment volna otthonról, és ha próbálták kinyitni az ajtót, visszament és elverte őket.
Úgy trenírozta a nőket, hogy úgy tett, mintha elment volna otthonról, és ha próbálták kinyitni az ajtót, visszament és elverte őket.
Természetesen a celebek szellemírója, Szalai Vivien írta ezt is.
A hetvenes éveiben járó pár bosszúból folyamodott a metálhoz, mivel a szomszéd, aki pár hónapja költözött melléjük, állandóan füttyögő hangokat hallatott.
Az első- és harmadrendű vádlottra első fokon kiszabott két év nyolc hónap letöltendőt három év négy hónapra súlyosbította a bíróság, ennek a fele két évre felfüggesztett. Az ítélet jogerős.
A betegszállító 110-nél is gyorsabban ment a 3-as főúton tavaly márciusban, amikor felborult. Négyen haltak meg.
A Hatvani Járásbíróság első fokon 6 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki még füle levágásával is megfenyegette anyját.
Nem hazugság, nem ámítás, Angliában megesett a párosítás! A vén Bart fegyvert csempészett, Mr. Burns mondta: közmunka a végzet!
Az amerikai gyilkos tini a bíróságon undorítóan beszélt az áldozatok családjaival, akiknek be is mutatott.
Az amerikai sportkultuszra és az áldozat arctalanságára vezethető vissza, hogy a megerőszakolt lány lett a szemét az emberek szemében.
A vádlott felmentésért fellebbezett. A sokat keresett térfigyelős felvételeket nem is használták.
A vádlott azt állította, hogy tuti szere van rák ellen, de kiderült, hogy csak étrend-kiegészítőt adott a férfinek, aki belehalt a terápiába.
P. László beismerte az emberölést, de a nemi erőszakot és a verést nem. De nem tudta, áldozata viselt-e bugyit.
A lány mindent megtesz, hogy ne kelljen abortuszra mennie, egyelőre ő áll nyerésre.
A színésznő késve érkezett, tetoválást villantott, és még pofákat is vágott.
Hivatalosan azért nem tud megjelenni a szerda tárgyalásán, mert felső légúti fertőzése van. Ehhez képest sopizott, és cigizett.
A Dunántúli Napló hivatalos forrásból úgy értesült, hogy P. László megerőszakolta áldozatát.
A bíróság már ítéletet hirdetett volna, de a védelem még kiharcolt egy új tárgyalási napot.
A férfi egyik vitapartnerét évekkel ezelőtt megszurkálta, míg egy másikat fojtogatott.
A színész felülvizsgálati kérelmét elutasították, hatályban marad az ítélet. Damu Roland az eddigieknél is jobban összetört.
A színésznőnek február 14-én kell újra bíróság elé állnia közokirat-hamisítás miatt.
A los angeles-i ügyészség a bíróságtól kéri Lohan próbaidejének hatálytalanítását.
Az ítélethirdetésen sem a felperes, sem az alperes nem volt jelen. Előbbi egyébként 1,4 millió forintot szeretett volna kapni.
Z. Csaba szerelemféltésből végzett nyomozó élettárásával, a bíróság 18 év fegyházra ítélte.
Miután Liptai ügyvédje halasztási kérelmet nyújtott be, október harmincadika helyett december 14-re tette a Pesti Köponti Kerületi Bíróság a nemrég könyvet írt TV2-s műsorvezető rokkantkártyás ügyét, értesült a Velvet.
Egy moszkvai bíróság kimondta, a kormányellenes zenekar videóit minden honlapról el kell tüntetni.
Hat évre börtönbe csukták a michigani pornókirályt, de őt ez nem érdekelte. Valahogy megkente a börtönőröket, és visszaszerezte laptopját, majd azon intézte tovább pornócége ügyeit.
Megszegte a próbaidőt, amit azért kapott, mert megszegte a próbaidőt, úgyhogy most megint börtönbe vonulhat, hogy újra kapjon próbaidőt. Lehetetlen követni.
Hogan mindent megtenne, hogy leszedjék a videót, de a bíró máshogy gondolta.
Nicola Yates felnőttként ismerte meg édesapját, viszonyuk sok ember életét tette tönkre. Valószínűleg most is együtt vannak.
A tűzoltóság a helyszínen készített fotóinak egyikén sem látszanak a viagráslevél képei, egy pénteki perben kiderült, ez utólag került a színész autójába.
A színésznőnek és volt pasijának ismét jelenése volt a bíróságon négyéves lányuk, Nahla ügyében.
Az énekes még márciusban összebalhézott volt feleségével és kiszúrta közös autójuk kerekét.
A TMZ információi szerint egy férfi, bizonyos Victor Sneed beperelte a brit komikust, ugyanis állítása szerit Brand januárban elütötte.
Folytatódott a kisgyermekei szexuális zaklatásával vádolt anya pere a Budapest Környéki Törvényszéken.
A vádirat szerint az énekes három hólyaggal a farkán ébredt.
Jogerősen hét év börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2010 augusztusában kirabolta egyik hajléktalantársát, egy másikat pedig olyan súlyosan bántalmazott, hogy néhány órával később elhunyt.
Tanfolyama mindössze egy hónapos, de minden nap el kell járnia rá.
A National Enquirer megszerezte a hivatalos papírokat, melyekből kiderül, hogy nem ad hoc jött a válás gondolata.
A Grace klinika sztárja azért citálná bíróság elé a Smashing Pumpkins frontemberét, mert egy nagy viharban kidőlt az énekes egyik fája és a házukra zuhant.
A per várhatóan még ősszel elkezdődik a Komlói Városi Bíróságon.
A TV2 műsorvezetőjének többször is megpróbálták kézbesíteni az iratot, de egyszer sem vette át. Az első tárgyalás időpontját kitűzték, a védője biztosan tud róla.
Az ötéves Ella édesanyja súlyos balesetet okozott, és hetek óta raboskodik egy magyarországi börtönben.
Enyhítő körülmény lehet a két gyerek és a büntetlen előélet, súlyosbító az esetleges droghasználat és közlekedési szabálytalanságok.
A kassai milliárdos család tagja mindent a magyar hatóságok döntésére akar bízni.
Sovány, letört szőke nőt vezettek végig szíjon, megbilincselve a Budakörnyéki Bíróság folyosóján. Az M3-ason tragédiát okozó, ittasan vezető szlovák örökösnő anyja könnyek között vette tudomásul, hogy lánya harminc napot fog egy magyar börtönben tölteni.
Egy óra sem kellett ahhoz, hogy az esküdtszék bűnösnek kiáltsa ki azt a texasi tanárnőt, aki otthonában öt 18 éves diákjával is lefeküdt.
A kubai macsót több millióra pereli egykori munkaadó csatornája, de Cristofel csak a testét tudja felajánlani.
A TMZ információi szerint a színésznek nem kell felelnie a bíróság előtt azért, mert pár napja fellökött egy pincérnőt, az Old Absinthe House alkalmazottja ugyanis nem kívánja beperelni.
Egy paparazzó még januárban úgy döntött, hogy bepereli a színésznőt, mert állítása szerint 2010-ben Lohan asszisztense elgázolta őt.
A legendás pornós azt állítja, hogy nem volt részeg, amikor májusban autójával az oszlopnak hajtott. A rendőrök szerint azonban látszott, hogy nem józan és ezt igazolta a helyszíni vizsgálat is.
A TMZ információi szerint vádat emelnek a brit humorista ellen, aki még márciusban keresztülhajította egy paparazzó telefonját egy ablakon.
A rendőrség még mindig nem vonta vissza a nyomravezetői díjat, amiből arra lehet következtetni, hogy további tettest/tetteseket keresnek.
A bírói végzésben kiszabott láthatási időpontra ment fiáért az óvodába Fekete Pákó, hátha végre problémamentesen találkozhat négyéves fiával.
Egy kosaras és két nő is megsérült pár hete egy nightclubban, amikor Rihanna két volt fiúja összeverekedett. Az áldozatok a klubot perlik.
Az üzemeltetőket és a rendezvényszervezőket két évre eltiltották a szervezéstől.
Személyiségi jogi pert akart indítani gyermeke apja, Földesi-Szabó László mostani felesége ellen.
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki egy fegyveres rablást elkövető férfira mint erőszakos, többszörös visszaesőre az úgynevezett három csapás törvény alapján szerdán, első fokon az Egri Törvényszék.
Nem volt törvényes a pótmagánvád, ezért nem vizsgálta a Kúria a rendőrök bűnösségét.
Nahla ugyanis a 45 éves Berry első férjétől, Gabriel Aubrytól van, míg mostani hapsija, Olivier Martinez Franciaországban él.
A Fővárosi Törvényszék Damu Roland ügyvédje egyik nyilatkozatát kifogásolja.