Veréssel zsarolt egy középiskolást Borsodban, elfogták
A fiú heteken át naponta ötszáz forintot adott át a zsarolónak, hogy elkerülje a beígért verést.
A fiú heteken át naponta ötszáz forintot adott át a zsarolónak, hogy elkerülje a beígért verést.
2013. február 9-én holtan találtak gagybátori lakásában egy 53 éves férfit.
Öt ember rabolt ki és bántalmazott egy sajókazai férfit, a bíróság három elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezett.
Az érintett útszakaszon teljes útzár van érvényben.
A 37-es főúton, az újharangodi elágazásnál a köd miatt történt baleset.
A baleset a 3-as úton, a cserépváraljai és a tardi elágazás között történt szombat reggel 8 óra után.
A futtatók a szegényebb magyar falvakat járják, hogy lányokat találjanak, akiket aztán az európai bordélyházakba visznek - mondja az emberkereskedelemért elítélt férfi.
Más magyarázat nincs arra, hogy miért vízfestékes rajzokat imitáló plakátokkal hívják fel a figyelmet a kocsmákban a garázdaságra.
Több száz szalmabála gyulladt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyéten határában vasárnap.
A település egyik háza előtt egy ember munkavégzés közben átvágta a gázvezetéket, nyolc embert kitelepítettek.
A baleset péntek reggel hét óra után történt a 3-as főúton, a tardi elágazás körül.
Az idei nyáron már tizenegyen vesztették életüket fürdőzés közben a megyében.
Öten fulladtak meg idén B-A-Z megyében, az áldozat most egy 28 éves férfi.
A támadók cipővel, törülközővel, és élelmiszerekkel menekültek el a helyszínről.
A 43 éves miskolci motoros a kórházban belehalt sérüléseibe.