Megmondjuk, hova menjen, ha David Beckhammel akar találkozni
Hétfőn és szerdán délután négykor az egyik sportklubba a Sunset Boulevardon.
Hétfőn és szerdán délután négykor az egyik sportklubba a Sunset Boulevardon.
Az alsónadrág-reklámozásban igen nagy tapasztalattal rendelkező focista állítólag nem is tudott hova nézni, amikor a Super Bowl-on adásba került H&M reklámja.
Sőt, David Beckham szerint akár kettő is belefér.
Akármelyik cég alsóneműjét is reklámozza a híres focista, mindig felmerül, hogy a képek kedvéért kicsit felnagyítják a férfiasságát.
A focista a H&M-nek tervezett alsógatya-kollekcióját mutatta be Londonban, ahol egy róla készült szoborral vonzzák be a vásárolókat.
Ettől a fél perctől kell hátast dobniuk az amerikai tévénézőknek. Plusz még két videó férfimeztelenséggel.
Nem fogja kitalálni, melyik cégnél lett vendégtervező a focista pár alsó és atléta erejéig!
A focista szilveszter után jelenti be, hol fogja befejezni pályafutását.
Az egész Beckham család a havas Angliában tölti az ünnepeket, ennek megfelelően december 17-én repülőre is szálltak Los Angelesben.
A sportoló a minap ellátogatott a Beverly Hills-i SLS hotelbe, hogy találkozzon Harry herceggel.
Brooklyn Beckham úgy eszik, mint finnyás anyja, és éppen sánta, valószínűleg egy sportsérülés miatt.
A tiniceleb példaképe Beckham, szóval ugyanolyan hajat akar, mint a focista.
Rihanna, sőt, Emma Watson és Eugénia hercegnő is járt már olyan szórakozóhelyen, ahol lányok vetkőznek pénzért. Állítólag egyre több heteroszexuális nő jár sztriptízbárokba, de a tulajdonosok és a táncosok közül nem mindenki örül a változásoknak
A hírek szerint a focista Párizsban szeretné befejezni a pályafutását.
Bár még csak három hónapos Beckhamék lánya, Harper Seven, a szülők sokat utaznak, ezért a kislánynak útlevére van szüksége.
Napi 33.000 fontot, azaz 11 és fél millió forintot keresett a focista tavaly.
A focista szerint lánya fényes karriert futhat be a divatiparban. Honnan tudhatja?
Amióta megszületett lányuk, David és Victoria Beckham házassága jobb, mint valaha, a focista azóta még romantikus vacsorákat is a nejének.
Az egyedi motorral gyakorlatilag bármilyen Jules Verne, steampunk feldolgozásba beférne.
Rossdale, Butler, Ramsay vagy Beckham? Rengeteg fotó négy férficelebről, aki szívesen lovagolt a hullámokon idén nyáron.
David Beckham megtiltotta nejének, hogy beújítson magának egy macskát.
Ha kitalál egy frizurát, azt megcsinálja, sose költ fodrászra. PEdig őt majmolja évek óta az összes focista.
Jenna Jameson és Jessica Simpson utódja, Vanessa Minnillo valamiért a húzott fenekű bikiniért rajong, míg Adriana Lima az állatmintát részesíti előnyben. Na, de ki néz ki a legjobban?
Azt követően, hogy David Beckham magára tetováltatta a lánya, Harper Seven nevét, a kislány kis tappancsainak lenyomatát aranyba foglalják.
Különleges betűtípussal varratta nyaktövére a lánya, Harper Seven nevét.
Az ismert futballista pár héttel kislánya születése után kifejtette, hogy talán érdemes lenne tovább növelni gyermekeik számát.
Bármilyen meglepő, ha éppen gyerekük születik, akkor sok celeb inkább lemond a magazinok dollárezreiről – , illetve millióiról, és inkább ingyen mutatják meg a világnak fiukat/lányukat.
Nagyon sok fotó arról, hogy David Beckham szörfölni tanítja és fotózza a fiait.
Ezúttal David Beckham lőtte. Beckhamné Harper Sevennel az ölében alszik.
Az egyhetes gyerek éppen orrpuszizik az apjával.
Ez egy ilyen hétvége: Hudsonék után Beckhaméknél is jött a gyermekáldás. Ott is jól van mindenki.
Rooneyné, Cole-né, Beckhamné, Shakira, Zimány Linda és a többiek. Sokat tűrnek, sok pénzt költenek, és csinosak. Melyikük a legszebb és legszimpatikusabb?
A focista a Facebookra dobta fel a képet, már több mint 22 ezren lájkolták.
Adam Sabbagh, - civilben horrorszínész - Körülbelül 43 millióért csapott le a Porschéra.
Justin Bieber cserébe küldött neki egy gitárt, meg a testvéreinek is.
A focista eddig 30 tetoválást csináltatott, lassan már csak a nemi szervén marad hely.
A focista észvesztve száguldozott azelőtt, hogy kocsijával karambolozott egy nagy forgalmú Los Angeles-i útszakaszon - derült ki azokból a segélyhívásokból, amik a TMZ birtokába kerültek.
A focista eddig sem mozgott idegenként a divat világában: az Armani divatház korábban vele reklámozta férfi alsóneműit és egyéb ruházati termékeit, sőt, egy ismerős már tavaly kikotyogta, hogy mi is David Beckham terve.
A híres focistafeleség imádná, ha az Egyesült Államokban a függetlenség napján jönne világra a gyereke.
Maradona, Beckham, Ronaldo, Terry és mások fotói bizonyítják, hogy a fociban sírni sem ciki.
A focista május másodikán ünnepli a születésnapját, és szeretné, ha rajongói annyi pénzt adományoznának, amennyiből több ezer labdát lehet vásárolni.
A legújabb 30 másodperces kóla promóban a Twitternek fontosabb szerepe van, mint a focistának.
Hamar lekerült a csúcsára állított csillaggal ellátott póló David Beckhamről a tengerparton. Volt nagy fényképezkedés.
Az állapotos Victoria Beckham hétvégén kivitte férje meccsére három gyerekét, de gondja akadt a fiúk fegyelmezésével.
Bár a focista nagy örömmel jelentette be nemrég, hogy lánya lesz, egy interjúban beszámolt kétségeiről is.