Hatan sérültek meg a debreceni karambolban
Mentőhelikoptert is küldtek a 4-es főút várost elkerülő szakaszára.
Mentőhelikoptert is küldtek a 4-es főút várost elkerülő szakaszára.
Az ismeretlen elkövető 12 óra 30 perc körül ment be a pénzintézetbe, az alkalmazottak elmondása szerint fegyverrel fenyegette meg őket, és készpénzt követelt tőlük.
Két kocsi frontálisan ütközött a 471-es főúton Sámsonkertnél.
Egy hangoskodó társaság miatt intézkedtek a rendőrök, amikor a 28 éves férfi rájuk lőtt.
A menekültszállóhoz közeli presszóban kitört verekedésben hárman megsérültek. Öt embert állított elő a rendőrség.
Életveszélyesen megsérült egy férfi, aki terepjárójával árokba borult Debrecen és Hajdúsámson között.
A debreceni Honvéd utca és a Bem tér között közlekedő villamos személyautóval ütközött.
Két dolgozó rosszul lett pénteken a debreceni TEVA gyógyszergyárban, egyiküket újra kellett éleszteni.
A belvárosi Bajcsy-Zsilinszky utcában szóváltás és dulakodás után szúrták meg késsel a fiatalt, majd elmenekültek.
Frontálisan ütközött két autó hétfő délelőtt, az egyik autót vezető 22 éves férfi a helyszínen meghalt.
A 24 éves berekböszörményi férfi ellen eljárást indítottak. Ő és utasa is könnyebben sérült.
Senki sem sérült meg a debreceni plázában szerda este történt tűzesetben, a bevásárlóközpont mozijának gépterme gyulladt ki.
Egy napon belül elfogta a rendőrség egy fegyveres rablás gyanúsítottjait a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen.
Egy autóbusz és egy trolibusz ütközött össze hétfő délután Debrecenben, mindkét járművön egy-egy utas könnyebben megsérült.
A férfit egy vasúti szerelvényre felmászva ért egy nagyfeszültségű vezetékből áramütés.
Másodszor találtak lépfene feliratú borítékot Debrecenben, a rendőrség nyomoz az ügyben.
Előző autó, figyelmetlen buszsofőr és megpördülő autó is súlyos baleseteket okozott az ország útjain.
Egy ikerpár ült azon a motoron, amely autóval ütközött péntekre virradó éjjel Debrecen belvárosában; a 23 éves testvérek egyike meghalt, másikuk életveszélyesen megsérült.
Két személyautó frontálisan ütközött szombat reggel a 48-as úton, Debrecen-Haláp közelében. A balesetben a vétkes autót vezető férfi a helyszínen meghalt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI-vel.
A debreceni csütörtökön, balatonedericsi társa pedig egy héttel korábban jött a világra.
Ki akartak rabolni egy postást szerdán Debrecenben, a férfit bántalmazták.
Négy embert enyhe mérgezéssel szállítottak kórházba kedden Debrecenben, miután belélegezték a 4-es főút városi szakaszán egy kamionból kiborult formaldehidet.