Vidámpark lesz a Harry Potter forgatási helyszínéből
A pletykákat a Ron Weasley-t alakító Rupert Grint erősítette meg.
A pletykákat a Ron Weasley-t alakító Rupert Grint erősítette meg.
A színésznő állítólag büszke azokra a sérülésekre, amiket a Kéjjel nappal (Knight and Day) című film forgatása alatt szerzett.
Joseph Gordon-Lewitt egy akciójelenetben sérült, egy taxi hátsó ablakában landolt.
A sorozatban titkosügynököt alakító Labancz Lilla szerint a kollégákat megviselte a balesetet okozó Stohl ügye, de túl kellett rajta lépni.
„Igazi ajándék, hogy visszamehettem dolgozni” – nyilatkozta a betegségéből felépülő Michael C. Hall.
Charlize Theron egy nindzsát alakít Brandon Flowers első szóló klipjében.
A másik két női főszerepet Szabó Erika és Ruttkay Laura kapta. Képek.
Robert Pattinson, akinek Edward Cullen karaktere hozta meg az ismertséget, már alig várja, hogy befejezzék a Breaking Down forgatását.
A playmate-ből lett énekesnő második klipjét forgatja, és az üvegszárú hintával, a középkori technikával készült fűzővel mutatja meg, milyen lesz 2050 tájékán.
A történet szerint a főszereplők Monte Carlóba tartanak egy jótékonysági árverésre, de eltűnik egy egymilliós nyaklánc, és ezt kell mindenáron visszaszerezniük.
Az egykori transzvesztita két transzszexuálissal készít minőségi kosztümös pornót.
Will Smith már biztos, hogy újra eljátsza a titokban a földön élő földönkívüliekkel foglalkozó Jay ügynök szerepét.
Ismét forgat a Barátok közt Bartha Zsoltjának karakterét megformáló Rékasi Károly
Milius írta a Conan, a Psizkos Harry és az Apokalipszis Most filmek forgatókönyvét, és Mickey Rourke elmondta, meg akarja nézni, mire képes rendezőként.
Szüneteltetik a Steven Seagal: Lawsuit című dokumentumreality forgatását, miután a színészt szexuális zaklatásra hivatkozva beperelte volt alkalmazottja.
A színész a Bel Ami című filmet forgatja Budapesten.
A pár már 12 éve van együtt, azonban most először forgatnak közösen filmet.
A színész elmondása szerint depressziós volt a Shutter Island forgatása idején.
A színész veséje mellett megrepedt egy ciszta, és Kiefer Sutherland úgy döntött a műtéti beavatkozást választja a probléma orvoslására.
A musical története szerint Aguilera vidéki lányt játszik, akinek természetesen csodás hangja van, és a The Burlesque Lounge nevű klubba kerül, ami az Oscar-díjas Cher tulajdonában van.
Legújabb filmjében olyan hitelesen próbálta alakítani a verekedést Sylvester Stallone, hogy az egyik jelenetnél a nyakát törte
A színész azt mondja, sokszor elviselhetetlen, amikor dolgozik.
Az angol színész bevallotta, hogy a mai napig rettenetesen ideges mindegyes filmforgatás előtt.
Mel Gibson jövőre börtönfilmet forgat a mexikói Veracruzban.
Goda Krisztina elmondta, Veronika érkezése miatt nem hagyta abba a teljesen munkát, mert bár nagyjátékfilmeket most nem készít, reklámokat azért még mindig forgat.
A műsorvezető egy magyar filmben kapott szerepet, de anyanyelve helyett a csak távolról ismert németet kellett használnia. A kifejezéseket fonetikusan leírva tanulta meg, bár ilyet korábban csak a tévében látott.
Utoljára nyár elején forgatott a Barátok közt stábjával a sorozat Berényi Zsuzsájaként ismert Csomor Csilla.