Orvosai szerint Lindsay Lohan nem gyógyszerfüggő
A színésznő átesett a rehabon, de mivel semmi elvonási tünetet nem mutat, orvosai úgy vélik, nem is volt függő: legnagyobb problémája a két hülye szülője.
A színésznő átesett a rehabon, de mivel semmi elvonási tünetet nem mutat, orvosai úgy vélik, nem is volt függő: legnagyobb problémája a két hülye szülője.
Megkezdődött a tárgyalás, amelyben a három éve gyógyszer-túladagolásban elhunyt playmate halálának felelőseit keresik.
A biszex valóságshow-hősnő elárulta, a gyógyszerekről akar majd leszokni a Celeb Rehabon.
A nyolcvanas évek tinisztárja túladagolásban halt meg, pedig az elmúlt hetekben már rehabra járt gyógyszerfüggősége miatt. A visszatérést tervezgette, hat filmbe is beválogatták az utóbbi időben.
Simon Monjack először beszélt neje utolsó perceiről, arról, hogy egy világ dőlt össze benne, és hogy milyen jólesik neki, amit Murphy egykori exe, Ashton Kutcher részvétnyilvánításként twitterelt. Mások szerint csak neje pénzét szerette.
Családja szerint napok óta influenzás tüneteket mutatott a vasárnap elhunyt színésznő, de persze már előkerültek a barátok, akik szerint gyógyszerfüggőséggel magyarázzák a szívleállást.