Sarka Katát szülése után kórházba kellett szállítani
Hajdú Péter egyelőre nem érzett magában elég erőt, hogy elmondja, miért.
Hajdú Péter egyelőre nem érzett magában elég erőt, hogy elmondja, miért.
A Bors állítása szerint a playmate maga kereste meg a Frizbi című műsor házigazdáját, hogy nyilatkozni szeretne, ám a megbeszélt időpont előtt másfél órával úgy döntött, hogy mégsem ad interjút.
A műsorvezető már jelentette a törökbálinti önkormányzatnak, hogy indokolatlanul sok a gaz.
Hajdú Péter nem bírta a császármetszést. Sarka Kata már kijött az intenzív osztályról, de még vár rá egy fogászati műtét.
Akár a Mr. Frizbi, az ember címet is kaphatta volna az Aktív péntek esti riportja, amiben Hajdú Péter az ágyon bukfencezett, csakis azért, mert lánya így kívánta.
A rádiós műsorvezető szerint hazánk celebjei kifejezetten hisztisek, de mindenki szerencséjére kivétel is akad.
A műsorvezető egy gumikrokodil tetejéről nyilatkozott a Blikknek a Frizbi anyagi helyzetéről: azt állítja, a tévés piacon csúcsgázsikat fizetnek egy interjúért.
Hajdú helikopterrel megy majd a szülésre, nehogy lekésse.
A Frizbi műsorvezetője nem egy egész szállodát, csupán egy 55 négyzetméteres apartmant vásárolt Balatonföldváron.
A humoristák nem ússzák meg öt fellépéssel a négy éve húzódó ügyet.
Hajdú Péter Frizbi műsorának roadshowjában tekinthetjük meg a Bagi-Nacsa párost.
A műsorvezető természetesen nem titkol semmit, de már tudja, milyen érzés az, ha fél óráig zsibbad az áramütésektől a keze.
„Ha tudtam volna, hogy a nyár ennyire megviseli az állapotos kismamákat, biztos hogy a második kisbabánkat is télen hordtam volna ki” – panaszkodott Sarka.
A topcelebek sorát a várandós Sarka Katával folytatjuk, aki most éppen nagyon féltékeny urára, Hajdú Péterre, pedig ez általában fordítva szokott lenni.
Bagi Iván és Nacsa Olivér 2007-ben húzta ki a gyufát Hajdúnál: nem jelentek meg annak a show-nak a forgatásán, amelynek Hajdú volt a producere.
A műsorvezető nem perel, mert nem akar ezzel örömet szerezni senkinek.
Első fokon két pert is megnyert Hajdú Péter a napokban - adta hírül a Blikk.
A műsorvezető a tapló parkolásáról közismert Hajdú Péter műsorában mesélt életmentő műtétjéről, és szemléltetett is.
A műsorvezető a kirohanása után a személyes találkozót szerette volna választani.
Utoljára a South Parkban láttunk olyat, amit Hajdú Péter öt facebookos kommentelő beperlésével el akar érni. Az erős beszólásokra megsértődött tévésnek minden joga megvan a perhez, nyerési esélyei is jók, ha sikerül azonosítania a hozzászólókat.
A rendőrség a februári esetet vizsgálja, amikor a műsorvezető az Allee bejárata előtt hagyta az autóját.
Dömsödi Gábor viccet csinált Hajdú Péter parkolási szokásából, születésnapján egy névvel ellátott parkolótáblát ajándékozott a Frizbi műsorvezetőjének.
Az internetes közvélemény eddig sem rajongott a műsorvezetőért, de a harmadik bunkó parkolása nagyjából gyűlölethullámot indított el.
Mr. Frizbi most nem kommentálta, hogyan sikerült a diósdi Interspar parkolójában két mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet is elfoglalva beállnia. Három hónap, három parkolás.
Az egyiptomi nyaralás egy rossz vacsorával kezdődött, hányással és hasmenéssel folytatódott, majd kórházzal ért véget.
Az Aktív mai adásából kiderült, hogy a műsorvezető és felesége éppen egy egyiptomi kórházban fekszik, és infúzióra vannak kötve.
„Sem nekem, sem pedig az ATV-nek nem az a célunk, hogy tönkre tegyük anyagilag a Bagi-Nacsa párosti” – mondta Hajdú Péter.
Rippel a Fábry Showderben tett egy Hajdúra nézve kellemetlen megjegyzést.
A műsorvezető még nem rangsorolta riportalanyát és nejét.
Ha Tornóczky Anita a mitfahrer. Ha rosszalkodik, az csak pár percig tart.
Azért nem adja fel, mivel ő mindig nagyon sikeres produkciókat gyárt.
Schobert Norbert és családja vidéken járt, Hajdú Péter és asszonya illetlenségnek tartotta volna elküldeni a nagyszülőket, akik dédunokájuk születésnapját ünnepelték a házaspárnál.
Schobert Norbert és neje, Hajdúék, valamint a Liptai-Daróczi páros sem jelent meg az Operabálon.
Annak érdekében, hogy a kis Noémi nehogy több ugyanolyan cuccot kapjon, a mellétől boldog anya írt egy kívánságlistát a rokonoknak a lehetséges ajándékok köréről.
Damu Roland azt is kifejtette, karácsonykor nem kéregetett, csupán sok embert kellett felhívnia, mire tudott neki valaki pénzt adni.
Nem tudja megemészteni a TV2-es, hogy nem gratulált neki az RTL Klub.
Sarka Kata a Hal a tortán felvételén elmondta, férjével Hajdú Péterrel addig meg sem állnak, míg nem születik egy fiuk.
Már csak négy kilót kell fogynia és megkapja a pénzét a Frizbis. Növényi szerint tehetséges, csak gyenge.
Verőczei Ernő okleveles villamosmérnök szerint ufók követik Hajdú Pétert, azért mert hihtetetlenül sok energiát sugároz.
Úgy tűnik, a TV2 csüng a Velvet kommentelőinek szavain, és a hozzászólásokból rájöttek, hogy senki nincs odáig Hajdú Péter testéért
A néma lovag örökre elhallgat. Az élő biodíszlet nem kellett a TV2-nek, így Hajdú Péter jobbkeze többet nem nevet a Frizbiben.
Hajdú Péter lánya akaratos, a szülei között alszik és fél a hótól.
Negyven adás legyártásáért hetvenmilliót tesz zsebre Sarka Kata férje, aki ezentúl a TV2-n beszélget majd a híres magyarokkal.
A műsorvezető és kis családja nemrég költözött be új házukba, ám karácsonykor máris gondjuk akadt, csőtörés miatt elázott a pincéjük.
A műsorvezető legújabb önhírében a magyar bulvármédia mártírjává nemesül, akinek a hatalom megnyirbálja a szólásszabadságát.
Szerinte a Story Tv-s szerződését nem szegte meg, és ha kell, ezt a bíróságon be is bizonyítja. Mr. Frizbi a TV2-vel tárgyal, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az RTL tagadta, hogy a jövőben együttműködnének.
A házaspár az RTL Klubon futó A Széf című műsor forgatásán veszett össze, Sarka Kata ugyanis kiakadt azon, hogy férje egyáltalán nem foglalkozott a válaszaival.
Az egykori rendőr nem tétovázna, ha a családja életéről lenne szó: gondolkodás nélkül fegyvert ragadna.
A Story TV-től távozó műsorvezető Schobert Norbert biztatására látogatott el a Fehér úti lőtérre, de miután nincsenek militarista hajlamai, nem iratkozott be a sportklubba.
A műsorvezető másik csatornára vinné az Esti Frizbit, de a Story TV nem akarja adni: állításuk szerint több tízmilliót fektettek bele, és még él a szerződésük.
Nem jön be neki a kép, amit a Subbának küldtek nejéről, pedig nincsen benne semmi különös. Az se lenne meglepő, ha ő küldte volna be.
A műbalhéval övezett fotósorozat végre megtekinthető, döntsék el önök, érdemes volt-e kiverni a balhét állítólagos bugyis pucsítás miatt.
A kocsit aztán Varnus Xavér vette meg. Sarka pedig igenis szeret olvasni, kedvenc könyve Al Pacino életrajzi regénye. Az ideális pasi számára Hajdú. Megjelent a CKM, és mit ad isten, felfért a címlapra.