A Facebook segítségével találta meg kutyáját egy hajléktalan férfi
Minden jó, ha jó a vége, a kutya és gazdája egymásra talált.
Minden jó, ha jó a vége, a kutya és gazdája egymásra talált.
A jelmezbál nyertese egyébként egy Ace nevű csivava, aki 100 dollárt nyert az őt nevező állatvédő szervezetnek.
Az oklahomai tornádó egyik túlélője háza romjainál nyilatkozott, és szomorkodott elpusztultnak hitt kutyája miatt.
A műsorvezető úgy beütötte a csuklóját, hogy be kellett kötözni.
Hírességeknek öltöztették a kutyákat, akik nem tűntek túl boldognak.
Mindeközben alvást imitált, de készült egy árulkodó felvétel is!
A 60 éves nő 14 évig nevelgette Maggie-t. Válni viszont már biztos, hogy nem fog.
A novaji férfi besokallt a portájára bejáró ebektől, és benzineskannával ment a községházára.
A színésze Phoebe nevű kutyája néhány hete tűnt el, még nyomravezetői díjat is kitűztek rá.
Selma Blairnek félszemű kutyája volt, Sandra Bullock pedig az elesett kis csivavákra bukik.
Gyilkolni érkezett az amerikai pár otthonába egy férfi, de úgy tűnik, eltévesztette a házat. Megetette a Haver névre hallgató kutyájukat, aztán együtt le is léptek. A kutyát azóta is keresik.
A 110 ezer forintnyi kár Wayne Kinkelt, a 12 éves golden retriever gazdáját érte.
Pudlinak és csivavának álcázta a jószágokat, a vevők észre sem vették. Akkor bukott le, amikor az egyik görényt állatorvoshoz vitték.
A színésznő még 15 éve, gyerekkorában kapta Guccit, a máltai selyemkutyát.
Egy kaliforniai apának gyorsan kellett mérlegelnie a szokatlan vészhelyzetben.
Cindy Crawford minden állatos képe mellé kiírja, hogy fél tőlük. Főleg a kutyáktól. Saját ölebeit azért szereti.
A 7 éves, Bruno névre hallgató Rottweiler volt az utolsó kutya, akit a New York-i Pet Emergency Shelter örökbe tudott adni, hónapokkal azután, hogy gazdája, Christopher beadta hozzájuk, mondván, nem tudja már hova tenni.
Eddie megvakult, ezért jóbarátja, Milo vezetésére szorul. A két kutya elválaszthatatlan cimbora lett.
Vádemelést javasol a zalaegerszegi rendőrkapitányság annak a zalaszentlőrinci férfinak az ügyében, aki hurokból készített csapdát szomszédja kutyáinak, az egyik eb elpusztult.
A kislány egy fagyos éjjelt töltött egy mocsárban egy kiskutyához bújva.
A labrador egy tengerparti séta alkalmával kebelezte be a kavicsokat, amik rendesen megfeküdték a gyomrát.
Az afgán Mónika 2010 óta vigyázta a kilagaji bázis katonáinak szállását és lelkét. A de most költöznek.
A teste hosszú, nyeszlett, a feje leginkább egy orrba nyomott vizsláéra hasonlít, viszont emberarca van Toniknak, a pudli-shih-tzu keveréknek.
A Spice Girls egykori énekesnője, Emma Bunton Twitteren kereste kutyáját, mely a hét elején veszett el, de sajnos a Labrador már nem került elő élve.
Uniós pénzből vásárol kutyákat a rendőrség, a dolguk a határok külső őrzése lesz. Megnéztük, miből áll a felvételi.
Az énekesnő kockás boxerben mászkált az utcán. Ön szerint megteheti ezt egy sztár?
Az idős dallasi férfi 8 lövéssel ölte meg két fiatalabb szomszédját.
A kéthelyi férfi részeg volt, a rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.
A kutyát pár órával örökbefogadása előtt még el akarták altatni. Stílusosan az Elton nevet kapta.
A drága ékszer végül nagyon kalandos úton került elő.
A 26 éves énekesnő úgy döntött, művészt farag Fozzie nevű kölyök labradoodle-jából, tette közzé a hírt a The Sun.
Az 5 éves németjuhász gazdáját állatkínzásért ítélték el, amiért a Bierdstadt hegy 4285 méter magasan fekvő csúcsán hagyta az állatot.
Andrew Knapp kanadai grafikus egy fotósorozaton rejtette el border collie-ját, Momót. Megtalálja?
A modell kutyákkal takarta a csúnyáját, a seggét viszont megmutatta.
Az érdekesen nyírt kutyától nagyon megijedtek Norfolkban. A kutyának azóta több ezer barátja lett Facebookon.
Mi mást is tehetne egy olyan ember, aki szereti a kutyákat és sörgyárban dolgozik?
Három nap alatt 9 kutya pusztult el Nyíregyháza Örökösföld városrészén.
A szilvesztertől rettegnek az ebtulajdonosok, tulajdonképpen okkal. Szélsőséges esetekben érdemes nyugtatót beszerezni a kutyának, alkoholt viszont ne adjunk neki.
Kigyúrt rocksztár kutyával plusz 10 random kockahas-fotó egy posztban.
Legalábbis ezt mondta Michelle Obama, amikor egy jótékonysági rendezvényen Bo az ölébe ugrott.
Mintha csak a közelgő apokalipszisre készülnének, az állatok vészjósló kalandokba bocsátkoztak 2012-ben. A macskák szokás szerint mindent vittek, de láthattunk idén vad csivavabulit, pásztorkodó törpenyulat, kétfejű kígyót, feltámadó hörcsögöt is.
B-listás celebek, előnytelen fotók, ízléstelen ruhák, giccs, műanyag: külföldön is büntet az év vége.
Valaki brutálisan megkínozta azt a kutyát, amit egy Pest megyei áruház előtt találtak.
Az énekesnő se felkelni, se elaludni nem tud kutyája halála miatt.
Erzsi kutya úgy megszokta a sok vendéget, hogy a betörőt se csaholta meg.
A nők sokkal jobban odavannak a háziállatokért, mint a férfiak - és mint a férfiakért. Brit tudósok a háziállatokról.
Az állatkínzás gyanúját is felvető szabálytalanságok miatt 30 millió forintos állatvédelmi bírságot vetettek ki Zalában egy olasz férfira.
Derek Hough táncreality-király felsőruházat nélkül szaladt ki a tévéstúdióból a kutyájáért. Fotók.
Kitty és Buttons nagyon aranyosan játszik, galéria tele cukisággal!
Jogerősen fél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek kedden Romániában egy férfit amiatt, hogy a kutyája megharapott egy gyermeket.
Chopper épp gazdái kisteherautójában ejtőzött, amikor az autót ellopták. Így is kiszabadult és hazatalált.
II. Erzsébet közel hetven év után úgy döntött, nem tenyészt több corgit, ráunt a királyi családot kórházba juttató állatokra. A legidősebb kutya már meg is halt, az első, amit nem pótolnak.