Szexuális zaklatás után lett öngyilkos az amerikai tini
Audrie Pottot hárman molesztálták egy buliban, majd Facebookon cikizték. Felakasztotta magát. A héten ez a második ilyen jellegű eset.
Audrie Pottot hárman molesztálták egy buliban, majd Facebookon cikizték. Felakasztotta magát. A héten ez a második ilyen jellegű eset.
A 2011-ben elhunyt műsorvezető, Jimmy Savile 3 kórházat látogatott rendszeresen, 50 beteg gyereket bántalmazott. Egyikük egy 11 éves haldokló kisfiú volt.
Sikerült az egykori IMF-vezérnek peren kívül megegyezni az állítólag molesztált Nafissatou Diallóval.
Az első fokon kiszabott tízről nyolc évre enyhítette szerdán meghozott ítéletével a Győri Törvényszék annak a férfinak a büntetését, aki elhanyagolta és bántalmazta családját, egyik fiával pedig szexuális kapcsolatra lépett.
Egy mellében csomót találó lányt azzal ijesztgetett, lehet, hogy mellrákja van, és ezért markolássza a melleit.
A vád szerint a férfi a felesége közreműködésével otthonukban szexuálisan zaklatta az akkor 8 éves kislányukat.
Többszáz bántalmazást és molesztálást hallgatott el az Amerikai Cserkészszövetség az elmúlt évtizedekben.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság egy miskolci férfit, aki a közelmúltban több nőt szeméremsértően molesztált - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t hétfőn.