Lassan kibontakozó komédia Stohl András új pere
Egy börtön védi a jó hírnevét, egy nem szerző szerző próbál kibújni a felelősség alól, Stohl pedig kínjában röhög.
Egy börtön védi a jó hírnevét, egy nem szerző szerző próbál kibújni a felelősség alól, Stohl pedig kínjában röhög.
A halálos balesetet okozó szlovák nőre letöltendőt kértek, pere még a nyáron elkezdődhet.
Az amerikai pár örökbe fogadott gyermekét még csecsemőként operálták lánnyá, most, nyolcévesen fiúnak érzi magát.
A fitneszguru szerint a sajtó és a kiadók szemetek, amiért ő nem fizetett jogdíjakat.
Ráadásul egy olyan férfi, aki korábban pont arról tanúskodott, hogy Jackson nem molesztált.
Igen, Sheen és Mueller közös ikrei a színész korábbi nőjéhez, Denise Richardshoz kerülnek.
A szakértői vélemények szerint nem maradandóak Kaincz Pál sérülései, amit a Stohl András okozta balesetben szerzett. Az ügyvédje továbbviszi az ügyet.
A műsorvezető polgári és büntetőpereket indít Puzsér Róbert ellen, a kritikus meg büntetőfeljelentést tesz a műsorvezető ellen.
Fél hónap múlva elkezdődik az év egyik legdurvább pere, júniusra ítélet is lehet.
Az ország történetének egyik legnagyobb perében 5000 nő a felperes. A PIP vezetői öt év börtönt is kaphatnak.
A VV4 győztesének vissza kell adnia nyereménylakását, fizetni a perköltséget és az ügyvédeket. Még nem tudja, fellebbez-e.
A győri Vadkan presszó tulaja tavaly áprilisban puskájával lelőtte két haragosát, de mindezt önvédelemként tálalta a tárgyaláson.
Akár húsz év börtönt is kaphat a tavaly év elején elsüllyedt Costa Concordia kapitánya, ha valóban emberölés miatt emelnek vádat ellene.
Az egykori Batman állítólag nagyon nem akart együttműködni filmje producereivel.
Egymillió dollárra (körülbelül 225 millió forintra) perelte be az IMDb-t egy 41 éves, Zs-kategóriás színésznő, amiért a filmes oldalon nyilvánosságra hozták a valós életkorát, írja a New York Post.
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt ítélt 7 és fél év börtönre nem jogerősen négy fiatalt az Ózdi Járásbíróság.
Egy horgászcsapat két hónapra elveszett Szibéria keleti részén, és a négyfős társaság egyik tagját kénytelenek voltak megenni a túlélés érdekében.
Évekig más családnál lakott a macska, akiben egy állatorvos találta meg a microchipet eredeti gazdája nevével.
9,4 billió forintot hajtana be a Jackson-család a Conrad Murrayt alkalmazó cégen.
Bikram Choudhury 8 éve egyik diákját zaklatta, aki most beperelte a milliomos gurut.
A nő eltörte a seggét fogdosó férfi orrát, 90 ezer forintnyi bírságot róttak ki rá.
A Ford Figo plakátján a három Kardashian megkötözve ül a csomagtartóban - ezzel illusztrálva azt, hogy az milyen nagy.
A sitten ülő exrendőr jogerősen nem szarházi.
Az AEG Live koncertszervező céggel folytatott perben irreleváns ez a kérdés, véli a Jackson család.
A szülők arra jutottak, megtorolni kell a színész felhívását, hogy kenjék be az épületet kutyaszarral.
A vádlott felmentésért fellebbezett. A sokat keresett térfigyelős felvételeket nem is használták.
Nagyjából a címben olvasható kijelentést tették azoknak a steubenville-i fiúknak az ügyvédei, akik tavaly nemi erőszakot követtek el egy teljesen részeg lányon.
2007-ben késsel megszúrta öccse várandós élettársát, a nő és magzatja meghalt.
A 16 embert megölő és több mint 70 ember megsebesítő James Holmes talán őrült.
Stone annak ellenére cipeltette Angelica Castillót, hogy a nő háta nem bírta a terhet.
A színésznő megúszhatta volna egy hónap rehabbal a hamis tanúzást, de az ügyvédje nem ment bele a vádalkuba.
A színész elbeszélget a reptéren őt váró paparazzókkal, tőlük tudja meg, hogy áll pere.
A brooklyni férfi 200 ezer dollárt követel szüleitől, mert kisiklott az élete.
Lohant emlegeti egy dalban a zenészikon, de az amerikai alkotmány megvédte Pitbullt.
Eredménytelen szembesítés és krimibe illő cellainformáció-elemzés is volt Geréb Ágnes tárgyalásán.
Az énekesnő felvette a koncertjéért járó tiszteletdíjat, de a bulit lemonda.
A barna hajú, zöld szemű Capri Anderson 2010-ben találkozott a színésszel. 2008 óta körülbelül 50 filmet forgatott.
Sarah Berryt nem tájékoztatták róla, hogy a rúd veszélyes is lehet, a főnyeremény ötszörösét viheti haza.
Elege lett a rossz fogorvosából az énekesnőnek, anyagi és érzelmi károk miatt is pereli.
A BVOP egy egész jogászcsoportot állított fel arra, hogy bizonyítsák a börtönéletről szóló könyv hazugságait.
Most új iratokat kell szereznie, de végre használhatja a Blaer nevet.
A közeledő tárgyalásra elkezdték az esküdteket is kiválogatni olyan kérdésekkel, hogy bírják-e a szadomazót.
A színésznő késve érkezett, tetoválást villantott, és még pofákat is vágott.
10 millió dolláros (2,2 milliárd forintos) kártérítést követel a Match.com társkereső oldaltól a Las Vegas-i Mary Kay Beckman, miután az egyik randipartnere megpróbálta meggyilkolni egy henteskéssel, számolt be a hírről az Associted Press.
P. László tárgyalására nagy médiarohamra számít a Pécsi Törvényszék.
A bíróság már ítéletet hirdetett volna, de a védelem még kiharcolt egy új tárgyalási napot.
A ValóVilágból ismert celeb és a csatorna pere tegnap kezdődött.
Megsértették jó hírnevét, ezért perel a negyedik feleség.
Most éppen egy klinikát, ahol szerinte rosszul műtötték meg a hátát.
Egy marokkói táncoslány vallomását várták már régóta, hogy kiderüljön, nagyjából mik történhettek a Bunga Bunga partikon.
Földesi-Szabó azt állította, Bálint veri Lilient, de a környezettanulmány szerint ez nem igaz. A férfit is igazságügyi pszichológus vizsgálja.
Alapvető emberi jog, hogy az ember úgy hívja magát, ahogy akarja - véli egy izlandi, ezért pert indított.
Még 3 évvel ezelőtt perelte be egy szerkesztő ötmillió dollárra. Kicsit lassan halad az ügy.
Földesi-Béres Rózsa úgy döntött, a szeretet ünnepe alkalmából nem szívatja tovább elődjét.
A színésznőnek február 14-én kell újra bíróság elé állnia közokirat-hamisítás miatt.
Először ítéltek meg kártérítést a hibásnak bizonyult mellimplantátumok miatt.
Az ítélethirdetésen sem a felperes, sem az alperes nem volt jelen. Előbbi egyébként 1,4 millió forintot szeretett volna kapni.
A színész pert nyert az őt megvádoló író ellen, akit a perköltség megfizetésére köteleztek.