Kembe Sorel szerepel a Jóban rosszban sorozatban
„Mégsem érzem magam színésznek, így nagy újdonság volt számomra a napi forgatás” – nyilatkozta a műsorvezető.
„Mégsem érzem magam színésznek, így nagy újdonság volt számomra a napi forgatás” – nyilatkozta a műsorvezető.
A Família Kft. egykori színésze szerint a mai fiatal tévés sorozatszínészeket azért nem tekintik valódi színészeknek, mert ők nem játszanak színházban.
A színésznő már alig várja, hogy újraforgassa a My Fair Lady című filmet, mivel szerinte Katherine Hepburn színészkedni és énekelni sem tud.
A Genesis egykori frontembere, aki a zenélés mellett színészként is kipróbálta magát, szívesen alakított volna egy sorozatgyilkost.
Hulk szerepe felér egy vándorserleggel, az első részben Eric Bana, a másodikban Edward Norton alakította Bruce Bannert.
Elmondása szerint már egy kisebb szerepet ajánlottak neki egy vígjátékban, és szó van további három-négy filmszerepről is.
A színész Rébuszt szívesen megformálná, igaz Heath Ledger magasra tette a lécet gonoszként.
Az RTL Klub szappanoperájának legújabb szereplőjét eredetileg Gyebnár Ildikó néven anyakönyvezték, de első szerepe után honosította ráragadt becenevét.
A Harry Potter-filmek Ronja szabadulni szeretne a róla kialakult képtől.
A Megasztár 4 győztese a Duna Televízió ősszel induló, fiataloknak szóló sorozatában, a Gézengúzok-Karádysokk-ban kapott munkát, a szerepe szerint egy tanár fog alakítani
A Madách Színház beugró színésze lesz Gönczi Gábor
A Szeress most! után újabb RTL Klubos sorozatban szerepel a színész.
A Barátok közt szereplőjét csúnyán megfenyegették, amiért meg akarta csalni Kertész Gézát.
Azt nem lehet tudni, hogy pontosan ki kezdeményezte a döntést, mivel a színésznő és a film rendezője is saját ötletének tartja.
Az Oscar-díjas színésznő két hónap alatt teljesen lefogyott, és csupán az arcáról lehet felismerni.
A musical 25. évforulójára különleges gálát terveznek, és a show főnöke, Cameron Mackintosh azt szeretné, ha Susan Boyle elénekelné a számára sikert hozó I Dreamed a Dream című dalt.
A fiatal énekesnő/színésznő elmondta, akár le is vetkőzne a kamerák előtt, ha az adott szerepajánlatot is megfelelőnek találja, és a történet megköveteli a meztelenkedést.
A tinisztár drogfutárt alakít majd az új filmjében, egy svéd krimi átiratában.
Linda Lovelace életéről készítenének filmet. Lindsay Lohan nélkül, aki azt mondja, megkapta Lovelace szerepét egy filmben.
A színész a Vasember II-ben játszott karakterének kitalált egy háziállatot, hogy ne csak sztereotípiákból álljon.
A színész nagyon várhatja az Alkonyat végét, hétről hétre új szerepben képzeli el magát.
A színész mindenkit üdvözöl, váratlan rosszullétét pedig a kimerültség okozta csak.
Pár héttel ezelőtt még a TV2 Jóban Rosszban sorozatban játszott szerepet a Budapesti Operettszínház művésze, a napokban viszont Zsófi csábítójaként tűnt fel a Barátok köztben
Ha ön tipikus anakonda, szexrobot vagy perfekcionista, akkor a pszichológusnak van egy rossz híre az ön számára.
Az énekesnő kifejezetten boldog, amiért a Precious című filmben slampos szociális munkást alakíthatott, mivel ez a szerep jót tett az önbizalmának
A 60 éves színésznő elmondta, egy titkos projektben kapott szerepet, és egy idősödő sztriptíztáncosnőt kell alakítania, aki nehezen békül meg azzal, hogy kiöregedett a szakmából.
"Elképesztő, hogy 60 évesen még romantikus vígjátékokban játszom."
A színésznő szerint ahogy öregszik az ember, egyre könnyebb levetkőzni a filmvásznon.
A forgatókönyv szerint ugyanolyan ruhát visel majd a vörös szőnyegen, amit Kim Cattrall karaktere azért vett, hogy dögösnek és fiatalosnak tűnjön.
A színésznő nem vetkőzik és a prózai szerepeket szereti. De azt is belátja, ez furcsán hangzik, miután tangában vonaglik, hogy a Jóban Rosszban 1000. adást népszerűsítse.