Meztelen képek miatt rúgtak ki egy szexi floridai tanárnőt
Tudta, hogy kockázatot vállal, de mivel a következő évben nem akart visszatérni az iskolába, ezért inkább bevállalta a glammodell karriert. Nézze meg, hogy érdemes volt-e neki!
Tudta, hogy kockázatot vállal, de mivel a következő évben nem akart visszatérni az iskolába, ezért inkább bevállalta a glammodell karriert. Nézze meg, hogy érdemes volt-e neki!
Jeff Bliss alaposan kiosztotta a tanárnőt, mert szerinte nem volt elég érdekes az óra, amiről kiküldték.
Mr. A. meg is ütötte egy diákját, aki nem volt hajlandó eltávolítani fülhallgatóját.
23 esettel hozták őt összefüggésbe, egy 13 év alatti fiúval is szexuális viszonyba keveredett.
A 30 éves, texasi Amanda Feenstra egy évig járt tanítványával. Érettségi után szakítottak, ezután zaklatni kezdte a tinilányt.
Laura Butler pszichológiát és táncot tanít a pózolás mellett. Elmondása szerint soha nem ütötte egymást a két munka.
A kaliforniai tanárnő módszeresen fosztogatta a gyerekek táskáját, az igazgató fedezte volna.
A húsz éve tanító férfi a Facebookon környékezte meg a középiskolást.
A két nő hétfő délelőtt ment be az iskolába, hogy az egyikőjük fiát ért sérelmek miatt kérdőre vonják az egyik tanárnőt.
A rowlandi tanár hitelesen akarta megmutatni a cowboyok lasszótechnikáját, sérülés lett a vége.
Rengetegszer szerepel a hírekben is. A természetes vágyaknak engedő tabunak számít egy ilyen kapcsolat.
Egy 32 éves, amerikai, kétgyerekes tanárnő több diákjával is szexelt. Az egyik 15 éves volt.
Carly McKinney Twitteren szidta a diákjait, azon poénkodott, hogy füvezik az iskolában, és még pucér képeket is feltöltött magáról.
A Bookworm Bitches sorozat általában vastag keretes szemüveggel érzékelteti az intelligenciát.
Néha az életben is megtörténik, de az internet végképp tele van tanárdugós pornófilmekkel.
A franciaországi középiskola 13-14 éves diákjainak szülei felháborodtak. A tanár ellen fegyelmi eljárás indul.
A 28 éves amerikai biológiatanárnő üres termekben szexelt tanítványaival, akikre féltékeny volt a kolléga, akivel szintén csalta a férjét.
Danielle Reed szülőnek adta ki magát, hogy átvihesse magához középiskolás kiszemeltjét.
Mindkét férfi ellen a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.
A 29 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy arcul ütötte a pedagógust, aki a földre esett. Sérülései miatt kórházba kellett szállítani.
Egy virginiai gimnázium fiatal tanárnőjének csúnyán ért véget a viszonya egyik diákjával, a fiú bosszúból kiposztolta a tanárnő pucér képét. A tanárt felfüggesztették, a diák internetes sztár lett.
A hatvanegyéves amerikai tanárnő nem tudja, ki volt az, és mióta adagolták neki a kapszulát.
A 23 éves nő egyezséget kötött, hogy ne kapjon tíz évet, cserébe sosem tanít iskolában.
Egy óra sem kellett ahhoz, hogy az esküdtszék bűnösnek kiáltsa ki azt a texasi tanárnőt, aki otthonában öt 18 éves diákjával is lefeküdt.
A 15 és 17 éves fiúkkal folytatott szexuális viszonyt még képekkel is dokumentálta a nő, akit ezért gyerekpornográfia vádpontjában is elítélhetnek.
A 32 éves, meglehetősen sokat meztelenkedő modell unja, hogy munkája miatt szinte csak magával kell foglalkoznia és ezért szívesen kipróbálná magát tanárként.
A férfi szerencsétlenül esett és beütötte a fejét. Egy évet töltött a kórházban: már úgy látszott, felépül.
Célja az volt, hogy a jelenlévők együttműködjenek vele a drog- és embercsempészetben.
Az asszonyt a rendőrség letartóztatta és a bíróság előtt kell felelnie a románcért .
A tanár akár 12 évet is kaphat, ha bebizonyosodik a vád. Az igazgató szerint megbízható munkaerő volt, sosem érkezett rá panasz.