Beyoncé Instagramon osztott ki mindenkit, majd törölt
Nem terhes, és csak röhögni tud azokon a hülyéken, akik vele foglalkoznak. De ezt inkább nem vállalja.
Nem terhes, és csak röhögni tud azokon a hülyéken, akik vele foglalkoznak. De ezt inkább nem vállalja.
A realityceleb bokája kis golyóra dagadt a túlságosan feszülő szandáljában.
Egészen határozott tervei vannak arról, hogy ősszel szeretne teherbe esni.
Kiszáradás és kifáradás miatt mondott le egy belgiumi koncertet. Mi ez, ha nem gyanús?
A pletyka szerint domborodik a hasa Beyoncénak, aki amúgy új házat is vett.
A pornósztárrá avanzsált Farrah Abraham tesztet vett, attól tart, hogy James Deen felcsinálta.
Sőt, a színésznő jelenlegi állapotát már soványságnak is lehet nevezni.
A Babavilág műsorvezetője terhes új párjától, akinek még nincs saját gyereke.
Ön szerint photoshopolták a képet? Szerintünk igen.
A sokadik hónapban járó celeb nem szakít régi ruháival.
Kakaóvajjal keni testét, ott szül, ahol neki tetszik, és anyukájához költözik, ameddig kedve van.
Augusztus végén fog szülni, és örül, mert amgúy is két gyereket akart.
Direkt olyan ruhát vett fel a celebasszony, amely rálátást enged a hasára.
Korábban megszabadult minden szőrzetétől, de a terhesség miatt ismét szenved a szőrszálaktól. Állítólag.
Csak annyi biztos, hogy orvoshoz jár, és lemondta néhány fellépését.
Annak ellenére, hogy elvileg nem akart vele haknizni, az új évad előzetese csak terhességéről szól.
Félig átlátszó estélyiben ment egy filmbemutatóra: amit nem látunk, azt is el tudjuk képzelni.
Smink nélkül, egy előnytelen pulóverben és macskanadrágban kanalazott zabkását az egyre terhesebb celeb.
Ennek ellenére már tervezi az újabb gyereket, csak legyen már egy ház hozzá.
A színésznő már majdnem visszatért a Jóban Rosszbanra, de közben megint terhes lett.
Az énekesnő a terhességére való tekintettel hagy fel a sarkakkal.
Még nem tudni lánya vagy fia lesz, mindenesetre boldog a szóvivő.
Pletykás nagynénje szerint nagyon zavarja a növekvő testsúlya, és nem letornázni, hanem leszívatni akarja a zsírt.
A brit Frankie Wedgewood vőlegénye azt hitte, az asszony félrelépett, amíg ki nem vizsgálták máshol.
Hol egy rosszullét, hol némi fájdalom nehezíti a celeb életét.
Egy kis brit halászfalut látogatott meg a várandós hercegné, amikor kicsúszott a száján egy gyanús szó.
Egy hónap házasság után esett megint teherbe a modell, akinek 8 hét után kérték meg a kezét.
Szögeczki Ági kissé tart a baba körüli teendőktől, többek között a pelenkázástól.
Habár már 2011 júliusában megszületett első gyermeke férjétől, Rohan Gavintől, a 41 éves énekesnő még mindig nem tudott maradéktalanul megszabadulni a várandóssága alatt magára szedett pluszkilóktól, írja a brit Hello! magazin.
A celebnőt edzésről kijövet fotózták le. Eddig sem volt kicsi, de ez hatalmas.
Snooki 16 kilót adott le másfél hónap alatt, Alessandra Ambrosio topmodell nem is hízott sokat a várandóssága alatt. Megan Fox is csak tízet.
Nagyon aggódik, hogy túl sokat szed fel a terhessége alatt.
Állítólag olyan fájdalmai voltak, hogy orvost kellett hozzá hívni. A válási procedúra okozhatja a stresszt.
A 31 éves hercegnő ezzel megtörné azt a hagyományt, miszerint a születendő herceget, vagy hercegnőt egy hivatásos dadus nevelné, ahogyan az a királyi család hagyományai diktálják.
Ugyan még azt sem tudják, milyen nemű első születendő gyermekük, de már a következőt tervezik VV Béciék.
Természetesen a Twitteren tették közzé a fotót, hogy a követőik velük örüljenek a hamarosan megszülető gyereküknek.
Kourtney Kardashian fogyásáról igen furcsán számolt be az US Weekly.
Úgy tűnik, a hercegi párnak van dögivel babacuccuk, ha aukcióra dobhatnak egy adagot.
A Facebookon kiderült, a domborodó pocaklakó annyi gyümölcsöt kap, mint egy fél piac vasárnap.
A Weight Watcherst hidegen hagyja Kardashian terhessége, és továbbra is Jessica Simpsonnak fizetnek.
A műsorvezető nagy valószínűséggel babázni fog a negyedik X-Faktor vezetése helyett.
A BBC egy díjátadóján szerepelt először David Beckhammel együtt Kate Middleton, aki lábat is villantott.
Reméljük, az X-Faktor fináléján nem szívatja meg a stylist annyira, mint legutóbb, amikor mackó lett.
A terhessége alatt 18 kilót hízott.
Vilmos herceg azt nyilatkozta, már jobban van Katalin hercegné.
A hercegné már legalább négy angol gyerekekre és terhességre specializálódott cégtől kapott hatalmas ajándékcsomagot, és még rengeteg cég fog neki küldeni különböző holmikat annak reményében, hogy a gyereken, vagy az állapotos Katalinon viszontlátják termékeiket
A terhes hercegnének még a Jersey Shore-ból ismert Snookie is tanácsokat osztogat.
A herceg pár órát tudott csak Katalin hercegné kórházi ágya mellett tölteni.
Megígérte, nem nyilatkozik egyetlen cikkhez sem a terhességéről. Úgyhogy tévés interjút adott róla.
A történész szerint óriási népszerűséget hoz a brit királyi háznak Katalin terhessége, amiről a királynő is csak hétfő délután szerzett tudomást.
A hercegnét a terhességi rosszullétek annyira gyötrik, hogy pár napig kórházban kell őt ápolni.
Gryllus Dorkától Csifó Dorináig minden ismertnő fiat szült. Csak négy renitens celebcsaládról tudunk.
Hivatalos reakció még mindig nincs, de a forrás szerint a hír a leghitelesebb forrásból származik.
A keserves, de sikeres fogyókúra után újra nagy ruhákat kell magára aggatnia az énekesnőnek.
A VV5 ügyvédnője négy hónapos terhes, és nagyon boldog. Születendő fiát pocaklakózza vagy mókuskázza, mert egyelőre nem akar ráerőltetni semmilyen nevet.
A színésznőnek nehéz terhessége volt másfél éve született második gyerekével, Binghammel: kiragyásodott, meghízott, kihullott a haja.