Slash benyújtotta a válókeresetet
A Guns N' Roses egykori gitárosa hétfőn benyújtotta a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.
A Guns N' Roses egykori gitárosa hétfőn benyújtotta a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.
A Mirror állítása szerint az énekesnő férje, Stephen Belafonte arról mesélt egy újságírónak, hogy házasságának befellegzett.
Elin Nordegren most, hogy már nyilatkozhat azt mondja, többet nem akar nyilatkozni, sőt semmilyen nyilvánosságot sem szeretne.
Eddig a válóper miatt nem beszélhetett a 30 éves exnej, a hétfői válás óta azonban számos interjút adott
A golfozó és Elin Nordegren Woods honlapján tudatta a világgal, hogy hivatalosan is elváltak útjaik.
Sandra Bullock exférje 100.000 dollárt keresett eladott tárgyaival.
Heidi Montag exférje leleplező könyvet és házipornót készül megjelentetni a szétműtött celebnőről.
Az Oscar díjas színésznő hisz ugyan a monogám kapcsolatban, de egyelőre nem házasodik újra.
A Médium című sorozat főszereplője egy évvel ezelőtt már különköltözött férjétől, ám akkor még úgy döntöttek, megpróbálják rendbe hozni házasságukat.
A színész egyébként nem várt sokat az új barátnő beszerzésével, modellcsajával már az első szakításukon és békülésükön is túl vannak.
A házasság felbontása után a férj beperelte exnejét, amiért az indoklásával férfiasságában alázta őt meg. A bíróság jogosnak találta az érvet.
A rapper azért ült négy hónapig, mert megszegte egy kábítószerügye miatt rá kiszabott próbaidejét.
Újabb részletekkel gazdagodott a Gibson–Grigorjeva-ügy: a színész ügyvédei szerint Grigorjeva zsarolni próbálta exét, és hamisítvány minden fotó és audio, amiket azóta bemutatott.
Swinton nem két férfival él, csak jó viszonyt ápol exével.
Kérvényt nyújtottak be a Los Angeles-i bírósághoz a válási ügy törlésére.
A korábbi hírekkel ellentétben Eric Johnson még nem vált el, bár Simpson már boldogan villog vele.
75%-kal nagyobb az esélye a válásra azoknak, akiknek közeli barátjuk elvált. A közös gyerek sem tart össze.
Fielder-Civilt többen hülyének nézték, amiért nem kért semmit az énekesnő vagyonából.
A korábban megsaccolt 300 illetve 750 millió dollár helyett mindössze 100 milliót fog kapni Tiger Woods agyoncsalt felesége a válás után.
Az ex-élettárs blogjában versel míg az énekesnő a bíróságon kampányol.
Az ex szerint minden, a házasságuk alatt született film spinoffja után ugyanúgy jár neki a pénz; Douglas ügyvédje szerint ez folytatás, úgyhogy nem jogos a követelés.
A People információi szerint a színésznő és hűtlen férjének házassága hivatalosan is véget ért.
Az USA volt alelnöke fogdosta, csöcsörészte és le is smárolta a masszőrnőt, aki nem perel, csak feljelent: mint mondja, nem pénzt akar, csak az igazságot.
A színész hivatalosan is elvált harmadik feleségétől, ikerfiai anyjától, azaz Brooke Muellertől.
A kislány azt kérdezte, szólíthatja-e Komár Lacinak édesapját.
A 47 éves Danielle Staub vérfertőzős-megerőszakolós önéletrajzzal és persze házipornóval próbál megkapaszkodni a nyilvánosságban.
A névtelen ismerősök szerint a pár teljesen leégett köszönhetően a vásárlási mániájuknak.
Az agyonoperált celeb most, hogy már hivatalosan is válik lúzer férjétől, elkezdett azon parázni, hogy terhes tőle.
A Gore házaspár 40 év után válik. Ez ugyan rekord, de más hírességekkel is előfordult már, hogy több évtized után mondták be az unalmast.
A Female First híre szerint Cheryl Cole a jövő hétvégén hatalmas partit rendez a válása megünneplésére
Bár Tiger Woods felesége, Elin Nordegren állítólag szeretné, ha Woods részese lenne két közös gyermekük életének, a válóper során mégis a kizárólagos felügyeleti jogért küzd.
Stressz esetén rohamok törnek rá, ezért nem tudott segíteni azonnal.
A volt amerikai alelnök és neje két hete ünnepelte a 40. házassági évfordulóját, most bejelentették, hogy különválnak.
Csütörtökön Montag kitwittelte: „Nem Heidi Pratt vagyok, hanem Heidi Montag.”
Erre természetesen azért van szükség, mert Elin Nordegren azt szeretné, ha övé lenne minden idők legdrágább válása.
Sandra Bullock hűtlen férje anyagilag nem áll valami jól.
A Boyzone énekese állítólag már egy paphoz is ellátogatott, hogy meggyónja bűneit és feloldozást nyerjen az alól, hogy megcsalta feleségét az egyik háttértáncosával.
Kilenc év házasság után szakított férjével a Babavilág 29 éves műsorvezetője, Szekeres Nóra.
Lehet, hogy mégsem a féltékenység áll a Boyzone énekesének válása mögött, hanem egy szőke háttértáncos.
Kim Cattrallnek elég naiv elképzelései vannak a férfiakról még három házasság után is.
John Cleese betartja ígéretét, jövőre indul az angliai turné.
12 év házasság után elválik feleségétől, Yvonne Keatingtől a Boyzone együttes énekese, Ronan Keating - közölte a pár a férj honlapján.
Megdöbbentően gyakran fordul elő, hogy valakivel derült égből villámcsapásként közli partnere, hogy elhagyja. Tényleg ennyi kommunikációképtelen ember jár közöttünk?
A Bors kérdéseire hajlandó volt válaszolni a válással kapcsolatban a férj, Csányi Szilárd.
Denise Richards és Sheen két hete egyeztek meg egymással.
Az elvonókat járó páros a héten nem válik, jövő héten innen folytatjuk.
A New York Daily News szerint a csalfa golfozó nemrég találkozott egy floridai ügyvéddel, bizonyos Jeff Fisherrel, ugyanis rájött, hogy a házasságát már nem lehet megmenteni.
Bár a legutóbbi hírek szerint a színész és felesége csak külön költözött, de egyelőre nem válnak, a RadarOnline most azzal állt elő, hogy a pár titokban már meg is állapodott az anyagiakról
A házat hatmillió dollárért árulják, arra számítanak, hogy gyorsan elmegy majd.
Az igen sok ügyben olyan jól értesült RadarOnline úgy tudja, hogy az énekesnő kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet.
Jesse James úgy gondolja, ha leküzdötte szexfüggőségét, már képes lesz az a társ lenni, akire nejének szüksége van. A nej azonban jelenleg épp válik, miután titokban örökbe fogadott egy csecsemőt.
A Monty Python-komikus egy talkshowban vallotta be, szerinte is felháborító, hogy 70 évesen 39 éves barátnője van. Lehet, hogy viccelt.
Az örökbefogadás hírét a házaspár az idei Oscar díjkiosztó után akarta bejelenteni a nyilvánosságnak, ám Jesse James félrelépeseinek nyilvánosságra kerülése miatt ez elmaradt.
A Kardashian-lány 19 évesen, még 2000-ben ment férjhez a 29 éves zenei producerhez, Damon Thomashoz, és a papírok szerint a férfi ütötte-verte, és arra is rákényszerítette, hogy menjen el zsírleszívásra.