Zámbó Jimmy özvegye büntetőeljárást indított Hulé Éva ellen
Rágalmazás és becsületsértés miatt magánvádas büntetőeljárást indított Hulé Éva ellen Zámbó Edit, Zámbó Jimmy özvegye.
Rágalmazás és becsületsértés miatt magánvádas büntetőeljárást indított Hulé Éva ellen Zámbó Edit, Zámbó Jimmy özvegye.
A Jimmy-könyv írója, Hulé Éva a napokban megváltoztatta a vallomását, ügyvédje, Magyar György szerint azért, mert nem hagyja nyugodni a lelkiismerete.
Az egyik testvér végre megszólal, már csak Árpy hallgat az Edit asszony vs Hulé Éva ügyben.
Hulé Éva, szemtanú mindent bevet. Edit asszony belehalna, ha ki kéne hantolni Jimmy-t.
Csak hagyják már békén azzal, hogy ő lőtte le volt férjét.
„Ez a kakas, ez valós dolog volt, de nem olyan szinten, hogy a férjem ezért olyan mérges lett volna” – mondta Edit asszony.
A 2001. január 2-án elhunyt énekes közeli barátjának vallja magát Hulé Éva, aki egyértelműen azért vett részt Hajdú Péter új műsorának szerdai forgatásán, hogy reklámozza a Zámbó Jimmy haláláról szóló, hamarosan megjelenő könyvét.
Az énekes azon a végzetes éjszakán először a feleségére fogta fegyverét, amikor azt akarta bebizonyítani, hogy nincs mitől félni, egyetlen töltény sincs a pisztolyban.