Valami büfé, valahol a strandnál. Komolyan, egy zánkai strandbüfétől vannak oda az emberek? Egy bódétól? Hamburgertől már megint? Aha. A Neked főztemről annyit tudtam, hogy pestiek csinálják, a férj séf a Kővirágban. Persze, attól még, hogy az embernek van egy séf férje – nekem is volt, úgysincs otthon soha –, még nem biztos, hogy jó helyet csinál, sztorinak mindenesetre jó. Hallottam azt is, betámadta egy helyi kistermelő, blogján publikálta, hogy nem is helyi alapanyagok, meg hogy nem is az a mangalica – gondoltam, jól leleplezem az átcsomagolt sajátmárkást árusító álkézművest. Elárulom, nem sikerült.

Van tehát a Neked főztem névre hallgató kereskedelmi egység, ami tényleg csak egy bódé. Kilóg a hamburger-hekk-palacsinta háromszögből, virág van az asztalokon, rendes székekre lehet lerogyni, krétával kiírva a hetente változó menű. A pultban hárman mosolyognak ránk. 

Legyen burger, mert mangalica, és jó áron van, és legyen kecskesajt, mert vágyom valami könnyűre. A pultban rögtön beindul az élet, mi meg hátradőlve várjuk a megérdemelt vacsorát. Eközben megjelenik egy kolléga, kedélyes csevely kezdődik. Az étel hipp-hopp kész, az első meglepetés a tálalás. 

Sosem gondoltam volna, hogy egy strandbódéban kapunk gondosan megtervezett papírtálcát, logós szalvétával, pedig tök logikus, hogy hol máshol kéne erre gondolni, mint egy helyen, ahol elviszik a népek az ételeket. A pohárban tálalt barackleves szerencsére nem látott se joghurtot, se tejszínt, se lisztet, akár egy smoothie, amit erősít a poharas tálalás.

A hamburger bucija szerencsére nem az ipari szezámos típus, a hús isteni, a hozzá adott coleslaw pedig zseniális.  

A burgonya picit lehetne több, gondoljuk, de aztán alig fér belénk az adag. Plusz jó pont jár a fa evőeszközért. A grillezett sajtot kicsit elméretezték, hatalmas mennyiség, ami nem lenne baj, csak így nem tud rendesen átsülni, és kihűl, úgy pedig nem olyan finom. A saláta nagyon natúr, a kifli ropogós és meleg, a fröccs pedig hideg. 

Az édesség alig fér belénk, kuglóf barackkal a kínálat. Magában a kuglóf nem túl izgi, a barack sokat dob rajta, de lehet, hogy csak az ízlelőbimbóink kényelmesedtek el. 

A hely annyira pörög, hogy a szomszédos büfékkel ellenétben már foglalások vannak, de azért akad még szabad asztal. 

Neked főztem

Zánka-strand bejárata, jobbra kasszák előtt 

Nyitvatartás: 11-22 minden nap