10 balatoni film közül szavaztattuk meg önökkel a legjobbat június 24. és július 1. között. Bujtor fölényesen verte a mezőnyt, de dokumentumfilmet se láttunk még második helyen. Az mindenesetre biztos, hogy önök nem szeretik a fajsúlyos témákat a magyar tó partján.

Marhaság lenne arról beszélni, hogy azért nincsenek jó magyar filmek, mert a közönség nem vágyik rájuk, hiszen 9,19 ponttal nyerte el a legjobb Balaton témájú alkotások közül az önök tetszését Bujtor István északi parti nyomozós sorozata. Sikeréhez a nosztalgia, és a mindenki által szeretett, idén ősszel két éve elhunyt színész emléke mellett az is nagyban hozzájárulhatott, hogy írtak a filmhez forgatókönyvet.

Barátok köztök népe?

Sokat elárul azonban hazánk kereskedelmi médiái által előszeretettel lenézett filmrajongóiról, hogy a balatoni témájú könnyed és súlyosabb mozik közül második helyre egy dokumentumfilmet szavaztak. Papp Gábor Zsigmond Balaton retrója persze maradéktalanul kielégíti a balatoni téma fogalmát, kiváltképp azoknál, akik a nyolcvanas évek előtt látták meg a napvilágot: így 7,30 pontot kapott.

Egy századdal ugyan, de letaszította a dobogó harmadik fokáról  6,59 ponttal Zimmer Feri a klasszikus Liliomfit, amit mi annak tudunk be, hogy Makk Károly ötvenes évekbeli filmjének közönsége még mindig nem internetezik elég nagy számban. Tímár Péter megvalósítatlan ötletei önöket a kommentjeik szerint meggyőzték, a szerzőket meg könnyen lehet, hogy mindez egy harmadik részre ösztökéli.

Szeretik a neten a mozit

A nézettségi verseny azonban egyoldalú lett: a tíz filmből ugyanis csak négyet kaptunk meg egészben a jogtulajdonosoktól a szavazás hetére az Indavideo Filmre. A cikkben tízszerannyian nézték a 100 perc körüli egészestés filmeket, mint az előzeteseket.

Így a nagy filmek vitték a pálmát: a Balaton retrót újabb 38 ezren nézték meg, a Zimmer Ferit 34 ezren, a Szélcsendet 20 ezren, ezzel szemben a legnézettebb részletre, a Tibor vagyok, hódítani akarok-ra is csak 4 ezren kattintottak. Viszont a rövidségük miatt a kicsik végignézési görbéje alig süllyed: így a kis különbségek miatt csak kicsit emelkedett akkor is, amikor Gregor Bernadettről lekapják a melltartót (2:21.-nél).

Nagy Ervin fenekét jó nézegetni

A szavazásban a nosztalgikus körök után a Liliomfi (6,58) a negyedik helyen landolt, de a fiatalabb generáció is helyet kapott, Török Ferenc Szezonja a szavazók felétől kapott elismerést. Szinte kizárt, hogy ennek ne lenne köze Nagy Ervin hetyke fenekének. (5,49)

Hatodik legszívesebben látott balatoni filmnek olvasóink az 1965-ös Szerelmes biciklistákat tartják, így a fiatal Tahi Tóth Lászlótól és partnereitől kevés honfitársunknak ered el a könnye, még akkor se, ha történetesen a magyar tenger körül tekernek (5,31).

Klasszik

Gregor testét a szavazók értékelték: úgy gondolták, hogy a Tibor vagyok, de hódítani akarok című mozit is aránylag szívesen megnéznék. Pontosabban a középmezőny végefelé kullog a macskanőre hajtó kisfiú, így nem tudunk mást javasolni, csak hogy költsék nyugodtan az adófizetők RTL Klub pénzét vígjátékokra, úgyis mindegy. (5,08)

Klasszikus regényből filmet készíteni nagy merészség kis hazánkban, de néha egy-egy rendező nekifeszül a szinte lehetetlennek. Ehhez képest az Eszter hagyatéka, ha nem is teljes erővel (4,97 pont), de meggyőzte önöket a szereposztással (Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György).

Az azért fáj nekünk, hogy bár Gothár Péter Idő van-ja közel sem klasszikus balatoni mozi (4,65), majdnem a végén végezte. Bár még mindig többre tartották Sas Tamás Szélcsendjénél (4,60), ami a tizedik lett. (Kovács Adélt, Pálmai Annát és Kovács Patríciát cserébe 20 ezren nézték, ahogy fürdőruhában civakodnak.)

A pontok alapján a tanulság, hogy ha valaki a jövőben a Balatonra vonulna forgatni, akkor vagy nosztalgiafilmet készítsen vagy, ha egyáltalán szerez a filmjéhez egy forgatókönyvírót, az hajlandó legyen vígjátékot írni.

Toplista:

1. Elvarázsolt dollár 9,19
2. Balaton retro 7,30
3- Zimmer Feri 6,59
4. Liliom 6,58
5. Szezon 5,49
6. Szerelmes biciklisták 5,31
7. Tibor vagyok, de hódítani akarok 5,08
8. Eszter hagyatéka 4,97
9. Idő van 4,65
10. Szélcsend 4,60