horoszkóp

Ki volt a legszebb Anna-bál szépe?

2012.07.27. 18:51

Amilyen régóta, már több mint 180 éve tartanak Anna-bált, annyira kevés emlék van róla. Nem igazán lehet archív fotókat, videókat találni, és a győztesek listája is elég foghíjas. Az elmúlt tíz évben azért szerencsére már sikerült eltenni a képeket az utókor számára, így a hétvégi bál előtt nézzük meg, melyik győztes volt a legjobb nő az elmúlt tíz évben!

2001

A 2001-es győztesről semmit sem tudni, csak annyit, hogy az Anna-bál hivatalos honlapja szerint Tóth Eszternek hívják, ugyanúgy, ahogy a három évvel későbbi nyertest. A bált az 1800-as évek húszas évei óta rendezik, az 1950-es évek óta pedig bálkirálynőt választanak, ennek ellenére nagyon kevés információ maradt fent az egyes bálokról, pedig ez a rendezvény gyakorlatilag a nyári Operabál. A 2001-es rendezvényre rákeresve leginkább csak azt találjuk, hogy fellépett a Dupla kávé. A Wikipediáról még annyit megtudni, hogy a győztes budapesti volt.

2002

A 2002-es bállal nagyobb szerencsénk van. Erről már készültek újságcikkek. A győztes ezek szerint a 18 éves Csima Petra lett, aki egyébként balatonfüredi. A bálok történetében Budapest mellett Balatonfüred büszkélkedhett a legtöbb győztes lánnyal. A főváros húsz bálkirálynőt adott eddig, a rendező város pedig tizenötöt.

2003

A 2003-as bálról olyan nagy lapok is írtak már, mint a Népszabadság, így tudjuk, hogy az ismét Balatonfüredről származó győztes, Horváth Martina truhatervezéssel szeretett volna foglalkozni, ezért is járt akkoriban ruhatervező szakra. A bálon is saját tervezésű ruhájában vett részt. Azóta sajnos nem nagyon találkoztunk a nevével, amiből arra következtetünk, hogy még nem igazán futott be tervezőként.

2004

2001 után 2004-ben is egy Tóth Eszter nevű lány nyert, ezúttal Keszthelyről. Nagyon fiatal, mindösszes 16 éves volt a bál idején. A tervei között az szerepelt, hogy közgázra járjon majd, de azt még nem tudta, hogy pontosan mivel szeretne majd foglalkozni.

2005

A 2005-ös bál jubileumi bál volt, ez volt a 180. alkalom, hogy megrendezték az esemény. A bálkirálynői címet ezúttal is egy füredi lány nyerte el, a 17 éves Harmat Szilvia. A beszámolók szerint a bálon 260 vendég vett részt méregdrága jegyekkel, a bállal párhuzamosan futó utcabálokon pedig több ezer ember szórakozott. Harmat Szilvia nem számított rá, hogy megnyeri a bált, ezért nem is gondolkozott rajta, hogy megváltozik-e ettől az élete.

2006

Ebben az évben ismét egy 17 éves lány lett a bál szépe, a zalaegerszegi Apró Anna kapta meg a koronát. A lány azért ment el a bálra apjával, mert apja 2006-ban már három éve a füredi szívkórház főorvosa volt, de nem ismerték túl sokan a városban, ezért ideális alkalomnak tűnt, hogy kicsit összeismerkedjenek a város fontos embereivel. Az ismerkedés olyan jól sikerült, hogy Apró Anna végül megnyerte a bálkirálynői címet.

2007

Tóth Katinka Anna a bál történetének egyetlen siófoki győztese eddig, ami azért is érdekes, mert például San Francisco-i bálkirálynőből már kettő is akadt az évtizedek alatt. A bál idején 19 éves, főiskolás győztes névnapi ajándékba kapta a jegyet a bálra. A díjátadó után nem szórakozott már sokáig, sietett haza szüleihez Siófokra, igaz, ebben az évben a bál sem volt olyan nagy haddelhadd, mert esős, viharos idő volt, amilyen könnyen elképzelhető, hogy idén is lesz.

2008

Ismét egy füredi lány kapta a bálkirálynői díjat, Csizmadia Aliz 18 éves volt, amikor megkoronázták a teltházas rendezvényen, nagyjából 400 vendég volt jelen. Neki is régi álma volt, hogy részt vegyen a bálon, a jegyet apjától kapta ajándékba 18. születésnapja alkalmából. A tervei közt az szerepelt, hogy jogi egyetemre menjen.

2009

A 2009-es bálon a 18 éves, budapesti Farkas Viktóriát választották a bál szépének. A bálba a bátyjával és az anyjával érkezett, sok lányhoz hasonlóan ő is születésnapjára kapta a jegyet. Eléggé meglepődött azon, hogy ő nyert. A tervei között az szerepelt, hogy a Testnevelési Egyetemen tanuljon majd tovább, sportmenedzserei pályára szeretett volna kerülni.

2010

A 2010-es győztes használta ki talán a legjobban a szépségversenyzés lehetőségeit. A címet ebben az évben Kocsis Korinna nyerte meg, aki egy évvel korábban a Miss Earth Hungary címet gyűjtötte be, egy évvel később pedig nagy port kavart maga körül, amikor kizárták a Szépségkirálynő című műsorból. A versenyzőt valószínűleg pont azért zárták ki, mert korábban a Miss Earth Hungary címet az RTL Klub műsorán nyerte, míg a két évvel későbbi Szépségkirálynőt a Tv2 rendezte, de nyilván nem ez volt a hivatalos indoklásban. Az Anna-bált mindenesetre megnyerte, amivel élete egyik nagy álma teljesült.

2011

A tavalyi versenyt Frei Nikolett nyerte, aki korábban nem járt még szépségversenyen, az Anna-bálra is véletlenül került. A fiúja apjától kapták a jegyeket a bálra, hogy menjenek el, érezzék jól magukat, mert a bál nagy élmény. Persze, nem magától jutott eszébe az ötlet a papának, hanem onnan, hogy a család egyik barátja egy korábbi győztes, aki azt mondta, hogy minden fiatal lánynak meghatározó élmény egy ilyen bál.