A nyári Operabálnak is nevezett Anna-bál minden évben megbolygatja Balatonfüred életét. Az ágyúszóval induló megapartin idén is ott voltunk, mint ahogy például Palácsik Tímea és Andy Vajna is, nyilatkozni, persze, nem akartak.

Az Anna-bál hagyományai szerint az úri közönség a sétálóutcán keresztülsétálva mutatja meg magát - és ruháját - a két oldalt figyelő tömegnek, csak itt drukkolás helyett elragadtatott és epés megjegyzések hallatszottak. A bálozókat kordonokkal választották el a figyelő tömegtől, akik hosszú óránkon át nézték, ahogy nem történik semmi.

A bevonulás külön ceremónia, minden nő Herendi-szívet kap a nyakába, aki nem akarja, hogy rá szavazzanak, az megfordítja. Közben a zsűri árgus szemekkel figyeli a belépőket, hogy ki fog a 15 közé kerülni, akik közül a Duna tévé nézői szavazhatták meg a legszebbeket. A későbbi nyertes meghökkentően habcsókos ruhája sokaknak feltűnt, a zsűri például el volt tőle ragadtatva. Az ünnepélyes nyitóbeszédek sem maradtak el, aztán átadták Bujtor István özvegyének a Kiss Ernő-díjat, amelyet férje posztumusz kapott meg, Balatonfüredért tett szolgálataiért.

A vigadalomban volt nyitótánc is, aztán ételosztás, ital viszont nem járt az átlagosan 50.000 ft-os belépő mellé, leszámítva persze a belépéskor osztottat. Celebek nem voltak jelen, kivéve Palácsik Tímeát, aki az első 15-be is bekerült, és Andy Vajnával érkezett, illetve a Csopakon állomásozó Oroszlán Szonja tűnt fel férjével, na meg Trokán Nóra mulatott a színész asztalnál. Schmuck Andor is feltűnt, aki vacsora után még benyomott két gombóc fagyit a szálloda kávézójában, biztos ami biztos.

A 15 lányt, akire szavazni lehetett, 11 tájt mutatták be a tévénézőknek, a színpad egy pillanatra szépségkirálynő-választássá alakult, ahol a vicces konferanszié faggatta a megilletődőt lányokat. "Miskolcról érkeztem és közgazdász vagyok, és nagymamám álma volt, hogy egyszer itt legyek" - nyilatkozta Palácsik Tímea. A legtöbben a szüleikre fogták, hogy miért is állnak a színpadon, a füredi lányoknak meg maga a város küldött meghívót.

A bemutatás után izgatott telefonnyomkodás következett, a lányok és asszonyok kisérőikkel jártak körbe-körbe a kertben. Ezzel el is telt egy óra, a nép nézett be, a bálozók néztek ki.

Aztán kiderült a nyertes neve, igen, Miss Habcsók győzött, Bőr Viktória, akinek családjában hagyomány a bálon való megjelenés. Édesanyja túl soknak érezte a ruhát, de Bőr azonnal beleszeretett, és szívesen meg is venné, ha lehetne. Választását azzal indokolta, hogy nem akart mennyasszonyi ruhában lenni, mert azt csak az esküvőjére venné fel, és idén különben is kedvenc színe a kék.

A bágyadt eredményhirdetés után újra lehetett enni, a svédasztal inkább egy szilveszteri menüre emlékeztetett, mint könnyű nyári vacsorára, a vegák pedig erősen hátrányból indultak, bár a gyümölcsdekorációból lehetett csipegetni. A menün 25 szakács dolgozott, és bő 2 hónappal ezelőtt összeállt a vacsora, amit többször is lefőztek, hogy minden rendben legyen.

A séfnél csak a vendégek izzadtak jobban, a légkondi ugyanis nem bírta a tömeget és a jó időt, csak egy kínai család volt, akit nem izgatott sem a meleg, sem a sötétből megjelenő bogarak, amik mindenre felmásztak. A nők eredménytelen küzdelmet folytattak az izzadsággal, a női WC egy edzőterem öltözőjére emlékeztetett, mindenki törölte magát ahol érte, és megpróbálta meglazítani a fűzőjét a tánchoz.

A táncterem lassan benépesült, a nők végre elengedték magukat, lerepültek a cipők, a pasik lekapták a zakókat, Komár Lacit játszott a zenekar és pont mint egy vidéki lagziban, a gyerekek süteményeket lopkodtak a tálakról.

A Velvet idén is a Daalarna csodás ruhájában mulatott, köszönjük nekik.

Az ünnepi vacsora

Hideg előétel

Marinált fogas és lazactatár randevúja kapros uborka talapzaton,

Citrusos borjú pateé zöldspárgakrémmel,

Hideg gazpacho zselé frisée salkátával, korianderes vinaigrette-tel

Leves

Gyöngytyúk esszencia szarvasgombás macesszel és kerti javakkal

Főétel

Mangalicaszűz zöldfűszeres krusztában salottás lilaburgonyával,

Csirkemell supreme vajas kalács canapéra megálmodott libamájjal és vargányával, gránátalmás jus-vel

Desszert

Tripla csokoládétorta,

Pisztáciás mascarpone virágszirmokkal

Tárkonyos-málnás picante

Éjféli svédasztal

Hideg főtt-füstölt sertéscsülök rolád ecetes-almás tormával,

Erdei gombás, borókás szarvasragu galuskával,

Sörben érlelt fokhagymás malacsült vörös káposztával,

Sajtvariáció, Gyümölcstál,

Cukrászínyencségek