Minden gyerek mindig rá volt kattanva a trafikok kínálatára, így én is. Persze voltak szüleim is, akiktől megtanultam, hogy nem veszünk meg minden vackot csak azért, mert dejólenne, de a műanyag, nyakba akasztható pénztartó azért mindig nagyon adta, na.
Arról fogalmam sincs, hogy egyáltalán mondtam-e apuéknak, hogy szeretnék ilyet. Gyerekként ráadásul olyan komoly anyagi javaim sem voltam, amiket effélbe kellett volna tenni, miközben a Balatonban úszkálok a többi kisiskolással. Személyim még nem volt, azt se kellett volna beletenni, most meg már nem is tudnám, kártya van helyette.
Aztán idén, a balatonboglári bazárban megint találkoztunk, a pénztárcák, meg én. Mellesleg az ördögbotok is, amik akkor akciósak voltak, de valószínűleg már nincs belőlük. Azért tegyenek egy próbát, hátha. Alábbi galériánkban ízelítő a balatoni bazárhangulatból – a bikiniket itt már kiveséztük.
Aztán persze most, felnőttként nézegettem ezeket a néhány száz forintos izéket, és arra jutottam, hogy nem veszünk meg minden vackot csak azért, mert dejólenne. Különben is, már mindenem kártya, azt a két összegyűrt ezrest meg úgysem találják meg gyorsan. Majd nézem a vízből a törölközőm. (Önök ne tegyenek így, éjszaka is vannak tolvajok, hát még nappal.) Tanulság nincs.