Péntek hajnalban megállítottak a rendőrök egy budapesti férfit Balatonfűzfőn, mert ittasan vezetett. Azt hitte, megússza a dolgot némi kenőpénzzel (egyébként a vezetéstől is el van tiltva). Őrizetbe vették és feljelentették.

A megyei rendőrség közleménye szerint a járőrök a 71-es úton, Balatonalmádinál figyeltek fel egy, a megengedettnél jóval gyorsabban haladó autóra. A gépjármű vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg. Balatonfűzfőn egy másik járőr is megpróbálta megállítani, azonban a járművezető őt is kikerülte, majd letért a 72-es útra, ahol végül az út szélére lehúzódva megállt. Szondáztatták, lebukott, vesztegetni akart, pechje volt.

A férfival szemben több okból indított eljárást a balatonalmádi rendőrkapitányság: járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértések elkövetése miatt.

Hivatali vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig őrizetbe vették és feljelentették a Veszprémi Nyomozó Ügyészségen.