horoszkóp

Megmaradt a századfordulós romantika a füredi szívkórháznál

mm
2013.08.01. 10:06
 
Fotó: Fortepan/Velvet

A Balatonfüredi Szívkórház története egészen az 1700-as évek közepéig nyúlik vissza, a század második felében kezdték kialakítani az addig a kórház helyén működő fürdőből a savanyúvizes gyógyfürdőt. Az 1800-as évek második felében elkezdtek szanatóriumot építeni a gyógyfürdő köré, végül az 1900-as évek elején az épület elnyerte a ma is ismert, szecessziós formáját. A Balaton partján, egy ligetben fekvő szívkórház talán az ország leghangulatosabb kórháza, az épületet nem újították fel teljesen, de látszik rajta, hogy foglalkoznak vele, egyáltalán nem romos, hanem azt sugározza magáról, hogy ez már száz éve is gyógyintézmény volt. Ha valaki meg akarja idézni a századeleji Balaton romantikus hangulatát, látogasson el a szívkórház környékére, nagyon kellemes sétákat lehet itt tenni akkor is, ha az ember nem beutalt, az egész környék hangulata valami olyan egyszervolt nyugalmat és fényűzést áraszt, ami mára szinte teljesen kikopott a Balaton környékéről.