Azt írja a Sonline, hogy sikeresen zajlott a legmenőbb nevű magyar rendezvény, a Magyar Madártani Egyesület Hattyú Roadshow-ja. A kétnapos akcióban Balatonfüreden, Révfülöpön, Badacsonyban, Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn, Balatonfenyvesen, Balatonlellén, Balatonföldváron, Zamárdiban, és Siófokon fogtak be, és jelöltek meg bütykös hattyúkat, „a majdnem három méteres szárnyfesztávú, erős és harcos hattyúkat puszta kézzel kellett befogni".

A gyűrűzés azért jó, mert ezeket a madarakat – összesen hetvenhármat – a továbbiakban távcsővel vagy szabad szemmel is azonosítani lehet, így ezentúl tudni fogjuk, merre kóborolnak. A Balatonon 45-50 költőpár nevel fiókát. További érdekességeket, részleteket itt olvashat – és képeket is talál.

És hogy miért most gyűrűztek? „A lúdalakúak érdekes vedlési sajátossága, a lohosodás, azaz a repülőtollak egyszerre történő cseréje éppen ebben az időben esedékes. Ilyenkor a madarak akár 6-8 hétre is röpképtelenné válnak, és nagy számban gyülekeznek a ragadozók ellen védelmet biztosító vizeken". Ízlelgessék: lohosodás, lohosodás.

Mint az MME írja, van egy olyan példány – a hangzatos, 12JJ Füred névre nem hallgat –, amelyet már 82 alkalommal jelentettek 2005 óta. Így ő rekordernek számít, amihez szeretettel gratulálunk.