horoszkóp

Régóta tart már az Őrház utcai strand kálváriája

2014.06.13. 11:56

Áldatlan állapotok uralkodnak Balatonmáriafürdőn az Őrház utcai szabadstrandon – tudta meg a Sonline.hu egy olvasótól. Balatonmáriafürdő polgármestere elmondta, a gond nem orvosolható gyorsan egy kis takarítással, itt komolyabb nehézségekkel kell szembenézni.

„Az Őrház utcai strand a település legmélyebben fekvő része, annyira vizes a talaj, hogy nem tudunk rámenni gépekkel. A probléma nem új keletű, minden évben hasonló gondokkal küszködünk, ráadásul ott van a DRV szennyvíz-átemelője, s a cég nem képes rendben tartani a területét" – mondta el Galácz György polgármester.

„Új játékokat is kiraktunk az Őrház utcai strandra, s még többet is felszerelnénk, de a terület egyelőre nem alkalmas munkára, így a játékok a raktárban porosodnak – magyarázta a polgármester – Olyan áldatlanok az állapotok, hogy akad, aki a nyaralójába sem tudott még beállni, annyira magas volt a víz."

A polgármester megjegyezte:nehéz fejlesztéseket indítani az Őrház utcai strandon, hiszen arra lehetetlenség pályázni, ott csak saját erőből lehetne fejleszteni, ám erre nincs pénze a településnek.

"Még 2005-ben megszereztünk minden engedélyt a strandjaink és az előttük lévő terek felújítására, ám az Őrház utcára már akkor sem lehetett – mondta Galácz György. – Az Őrház utcánál amúgy a szocializmus idején egyfajta kisközpontot akartak kialakítani, de már akkor sem sikerült. Bevallom, mi sem bírunk vele, ráadásul rengeteg igénynek kellene megfelelnünk. Például sokan azért nem járnak oda, mert a nádastól a partról nem látszik a víz, s követelik, vágjuk ki a nádat, amit viszont törvény tilt. Az viszont nem igaz, hogy mostohagyerek lenne a környék, sőt, reményeink szerint a déli vasút felújításával megoldódik majd a sokévtizedes probléma. A tervek szerint ugyanis visszaállítják az eredeti megállókat a régi elnevezésekkel, ami azt jelentené, hogy a jelenlegi Máriafürdő és Mária-alsó között ismét lenne Szőlőtelep megálló. A vasúttársaság akadálymentesíti majd az átjárót, s megépülnek a rácsatlakozó utak is. Csak így lesz lehetséges a változás, ugyanis a beruházás úgy 80-100 millióba kerül, s erre nincs pénzünk" – panaszolta Balatonmáriafürdő polgármestere.