horoszkóp

Ismert enyingi család tagja halt meg Szabadinál

2014.06.15. 09:51

Az enyingi R. család tagjának holttestét találhatták meg Balatonszabadinál, a napraforgótáblában szombaton – írja a Sonline. A megyei hírportál szerint a fejéri kisváros egyik ismert családjának a tagja a fiatal, akinek eltűnését korábban bejelentették. Autóját egy földúton találták meg, majd a csatárláncba fejlődő rendőrök és helyiek megtalálták a holttestet is. Egyelőre homályos, mi történhetett, egyesek szerint elvágták a férfi torkát, mindenesetre a rendőrségi közlemény csak az eddig tudottakat erősítette meg.

„A nyomozók haladéktalanul megkezdték a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkutatást. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet, a halál okának és körülményeinek megállapítása céljából" – közölte a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.