Már húszezer gardatetemet gyűjtöttek össze a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. emberei, a szokatlan halpusztulás hátteréről egyelőre nem tudnak biztosat mondani – írja a Sonline. Szári Zsolt vezérigazgató szerint az elmaradó halászat nem okozhatja a jelenséget. Más fajoknál előfordulhat hasonló pusztulás tavasszal, de a gardánál ritka, most pedig az elhullott halak 90 százaléka garda. „Ebből pedig az elmúlt évtized halászatai során nem fogtak ki  annyit, amennyi most néhány nap alatt elpusztult. Vagyis ez egy fajspecifikus elhullás, aminek az okai egyelőre ismeretlenek" – mondta Szári a lapnak.

A gardaapokalipszis a faj minden korosztályára kiterjed, lokálisan nagyobb területen hullanak el a halak, majd „utódöglés" is tapasztalható. Kiváló kondiban lévő halak is elhullanak, és gyanús, hogy a környezettel nincs valami rendben. A garda a vízfelszínről húzza a halálba a szúnyogokat, amik a fől eledelei. A fő gond az lehet, hogy a táplálék mennyisége alacsony a tóban, miközben több hal él benne jelenleg, mint amennyit el tudna tartani. A Balaton vizét mostanában sokat dicsérik, hogy mennyire tiszta, de ez nem jó, mert azt jelenti, kevés a halak táplálékát jelentő plankton.