Antiszociálisok mekkája a Balaton, derült ki rövid felmérésünkből és empirikus vizsgálatunkból. Hiába van vége az iskolának, és számítottunk gyerekhadra, német turisták hordáira, nagyikra és lurkókra, az északi oldal kong az ürességtől.

Az általunk telephelyként használt, egyébként bűbájos Aranysas hotel egyetlen lakói vagyunk, így akár egy egész apartmant kaphattunk volna, és a reggelizésnél csak a mi kivánságunkat lesik, valamint a helyi pék is kis csodálkozással szemlélt minket, a halsütő dolgozói pedig meccset néztek, ugyanis a strandon mi voltunk az egyetlen vendégek.

A vendéglátósok szerint a szezon július elején indul meg, addig kihaltak a placcok, augusztus 20-án pedig le lehet húzni a rólót, és számolni a bevételt, mert kutya sem jön ide a Nagy Nemzeti Ünnep után. 

Ennek ellenére nem igyekeztek nagyon vendéget szerezni, volt, ahol átvágtak, máshol pedig a szakács unhatta meg a lazsálást.

Láttunk egy két nyakig felöltözött, elszánt tanulni vagy olvasni vágyó fiatalt a strand füvén heverni, de ennél aktívabb strand tevékenység pillanatnyilag nincs a Balaton partján. A vizet egyedül egy magányosan úszkáló vadkacsa érezte megfelelő hőmérsékletűnek. Jó hír tehát, hogy aki nincs oda a tömegért, és kifejezetten felvillanyozza tucatnyi bezárt strandbüfé látványa, viszont a nyitva levő egy-két helyen örömmel nézné a futball-világbajnokság mérkőzéseit a helyi erőkkel, annak irány a Balaton, ennél jobb sose lesz!

Nézze meg képeinket a bezárt üzletekről és a szomorú, kihalt strandról!