„Itt végre az ember idő előtt is nyugdíjasnak érezheti magát, és meglepetten döbbenhet rá hazamenetelkor, hogy hétfőn újra dolgozni kell” – írtuk két éve Somogy megye császárságáról, Csisztapusztáról. Hogy az micsoda? A somogyi sztyeppe, a Nagy Berek közepén valaki egyszer lefúrt, feltört a termálvíz, jöttek az üdülők, sőt a keletnémetek. És akkor az egész hely megragadt a honeckeri korban, mindent befedett a bádog, a nyaralókat pedig a sör és a gyógyvíz. Két éve konstatáltuk ezt az érintetlen NDK-s paradicsomot, most visszamentünk megnézni, tett-e valamit az Elit, hogy Csiszta visszanyerje régi fényét.
Már fonyódi pletykákból hallottuk, hogy Csisztán már csak nyomokban van NDK. Az egyik nyom az volt, hogy a közvetlenül idevezető út a foltozgatások ellenére még mindig az üzbég színvonalat képviseli, és a bejárati kapu (meg a csipkét áruló nénik) se sokat változott. Bent azonban szembeötlő volt a változás, amit az alábbi galériában is megörökítettünk.
Először is felhúztak 50 millió forintból egy vadiúj épületet, amibe az öltözők mellett egy új medence is került a meglévő négy mellé. Az egyik kültéri medencét pedig egy gyönyörű faszerkezettel megtámasztott tetővel fedték le. Amikor Csisztán voltunk, a reguláris német nyugdíjasok mellett meglepően sok magyar is volt, ezek szerint az országban is terjed a fürdő hírneve, sokkal több volt a család és a gyerekek, de már fiatalokat is lehetett elvétve látni.
Úgy summázhatnánk a helyzetet, hogy kétélű fegyver lett a fejlesztés: egyfelől az NDK-s szocreál nosztalgiát lassan elmossa az EU-s pénzből való tuningolás, másfelől Csisztapuszta épül-szépül, egyre menőbb strandfürdő lesz. Persze mi egy cseppet félünk tőle, mi lesz itt, ha a fonyódi bekötőutat kiépítik és az egész strandot csodásra fejlesztik: hol látunk még egyszer szép NDK-s férficsöcsöket?