Szombaton rendezik országszerte a Cirkuszok Éjszakáját. Balatonlellén elefántfürdetést is láthat majd. A produkció szerint négy afrikai elefánt úszkál a nagyközönség előtt a Balatonban – írja a Bors. A kutyások viszont kissé felháborodtak, hogy miért mehet be négy ekkora állat a Balatonba, egy pici yorkshire terrier viszont nem. Szegénynek a parton kell várakoznia, míg gazdái áznak a habokban.

A jogszabály szerint májustól őszig nem mehetnek be a kutyusok az elkerített, illetve táblával kijelölt strandokon a vízbe. A gazdák pedig arra panaszkodnak, hogy ahol kedvenceik úszkálhatnak, ők nem tudnak. A lellei esemény főszervezője, Tóth Balázs felhívta a figyelmet, hogy a szabályozás a magánterületekre nem vonatkozik, így az afrikai elefántok szabadon játszhatnak a tóban. Tóth azt is elmondta, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy a hatalmas ormányosok rossz fát tesznek a tűzre pancsolás közben, jól nevelt, 30 éves cirkuszi múlttal rendelkező, tapasztalt fellépőkről van szó. Ha esetleg kakibaleset történne, a gondozók lesben állva, tettre készen, azonnal kihalásszák az ürüléket. A főszervező a produkciót inkább viccesnek, mint veszélyesnek titulálta. Az elefántok boldogan locsolják majd egymást a Balatonban, mit sem törődve a tömeggel. A progam szerint Mambo, Namda, Kimba és Tonga (a négy elefánt) július 12-én, szombaton dél körül cammog el a lellei Yachtclub-ba, ahol már gondosan előkészített gyümölcstálak várják a sztárvendégeket. Miután jóllaktak, meg is mártóznak egyet a Balatonban. Az esemény ingyenesen látogatható.