Továbbra is életveszélyes állapotban van az a fiú, akit hétfő hajnalban gázolt el egy vonat Zamárdiban, miután véget ért a Balaton Sound. A 22 év körüli fiatalt az intenzív osztályon ápolják, mindkét lábát amputálni kellett, és a koponyája is megsérült. – írja a Hír24

A MÁV-START szóvivője az RTL Klub Híradójának azt mondta, a fiatal lehajtott fejjel rohant neki a már induló vonatnak. Szabó Anett tájékoztatása szerint  a szerelvény körülbelül 5-10 kilométer per órával haladhatott, éppen csak kigördült az állomásról. A fiú a második kocsinak szaladt neki, majd beesett a sínek közé. A mozdonyvezető éppen emiatt már nem érzékelte, mi történt. 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indítottak eljárást, ismeretlen tettes ellen.