197 millió forint adót csaltak ingatlanépítésekkel a Balaton parti településen. A NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága szerint három siófoki lakos elfelejtette bevallani az adásvételek után származott bevételét, ebből jött össze a közel 200 millió forintos tétel.

A Sonline.hu információi szerint egy testvérpár és egyikük felesége az elmúlt 6 évben folyamatosan vásárolt telkeket. A megvásárolt területeken társasházakat építettek, és az itt található lakásokat eladták, viszont az ingatlanok eladásából származott bevételeik egy részét eltitkolták az adóhatóság elől. A nyereségüket fiktív számlákkal minimalizálták.

A NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága által lefolytatott személyi jövedelemadó-vizsgálat tárta fel az adóhiányt. Ez után a NAV nyomozói többlépcsős akcióba fogtak . A gyanúsítottak lakóhelyén és a könyvelőjüknél házkutatást tartottak, számlákat, adásvételi és vállalkozói szerződéseket, valamint egyéb iratokat foglaltak le.