A lellei Pócz Pincészet után Bogláron folytattuk a bortúrát, ezúttal a Légli család borait kóstoltuk. Ismét jól tettük. Balatonboglár központjához egész közel esik a borászat, csak egy aprócska hegyet kellett megmásznunk, legalábbis nekünk annak tűnt a rövid emelkedős szakasz. Megint feltoltuk a tetőre a bringát, de nem szégyelljük. 

Légliék pincéje a határban van, a város szélétől, illetve a tóparttól jópár kilométerre, viszont a barátságos Légli-ház, ahol jelenleg a borokat meg lehet kóstolni, szépen beolvad a boglári utcaképbe. Ha belépünk a kétszárnyas faajtón, rögtön egyértelmű, hogy ez nem egy akármilyen otthon, bár az emeleten házigazdánk kisfia éppen Thomas, a gőzmozdony meséjét nézte. Lent borospalackok nagyon nagy mennyiségben mindenhol, a szoba közepén pedig egy méregzöld cserépkályha teszi a kóstolót még meghittebbé. Az első piros pontot akkor kapta a Légli, amikor megtudtuk, hogy ingyen kóstolhatjuk meg azokat a borokat, amik már fel vannak bontva, itt tehát nincs fix áras borkóstolás. Nem töprengtünk sokat, végigkóstoltuk a bontott palackokat, viszont a végén ilyenkor az ember kötelezőnek érzi, hogy akkor már legalább egy üveg bort vegyen.

Rozéval kezdtünk, ami annyira könnyed volt, hogy mind a ketten, mint okleveles sommelier-k (ja, nem) megszavaztuk a csúcsrozénak. A szuper induló után jöttek a fehérek. Könnyűt és testeset is megszaglásztunk, kortyoltunk. Egyikünk maradt a szárazabb fehér bornál, míg a másik a muskotályra esküdött. Eddig kinevettük azokat az átszellemült borszakértőket, akik lelkesen áradoznak, mennyi ízt, illatot szagolnak ki egy-egy bor esetében, most tartozunk egy beismeréssel a bölcseknek. Éreztük az eper illatát! A Légli Pincészet egyetlen vörösborát kóstolva határozottan érezni lehetett több gyümölcs és fűszer illatát, ami egyértelműen nem a szőlőre hasonlított – igaz, ízre kevésbé volt intenzív, mint amit a fenséges illatból gondoltunk volna.

A borászcsalád fiatal tagja mesélt nekünk pincészetről és az idei szüretről. A rengeteg eső miatt a lisztharmat fenyegeti a szőlőt, ráadásul a túl sok nedvességtől a szőlőbogyók könnyen megdagadnak és felrepülnek, de egyelőre még „nincs nagy baj”. Mindenesetre ha marad a rendkívül csapadékos időjárás augusztusra is, előfordul, hogy a 2014-es évjárat nem fog a legjobbak közé tartozni. Ehhez képest furcsa volt azt hallani, hogy két éve viszont akkora volt a szárazság, hogy locsolni kellett a szőlőt a negyven fokban. Nyilván mondani se kell: mi a normális időnek drukkolunk.