Sok év kihagyás után végre idén is megrendezték a Miss Balatont, ami annyira rangos esemény, hogy 2006-ban még Zimány Linda is megnyerte. Na meg annyira rangos, hogy a körülbelül másfél-két órán át tartó verseny gyakorlatilag egy Zséda koncert volt, amin néha megjelent egy-egy bikinis lány. Nehéz eldönteni, hogy a zsűri, vagy a közönség unta-e jobban az estét, de legalább a lányok jól szórakoztak, és mindenki örülhet, mert van egy újabb név, amit meg kell jegyezni. Király Lili.

Idén egészen kitolták a korhatárt, így 18 és 28 közötti lányok jelentkezhettek a versenyre, aminek fődíja egy Fiat 500, na meg egy éven át havi százezer forint volt. És hogy mindezt megnyerjék, a lányok képesek voltak még nevezési díjat is fizetni.

Az est házigazdája egyébként Iszak Eszter és a wannabe sugarbird-lány Szabó Kimmel Tamás volt, utóbbiban pedig ismét csalódnunk kellett, mert ahhoz képest, hogy a Voice-ban – meg egy darabig az egész univerzumban is – ő volt a legcsodálatosabb dolog, most egy erősen modoros és betanult szöveget előadó, átlagosan unalmas dunatévés műsorvezetőnek tűnt. De nem ez volt a legszomorúbb az idei Miss Balatonon. Az egyik legszomorúbb az volt, mikor kiderült számunkra, hogy az idei Miss Balaton igazából egy Zséda-koncert. Zséda számára pedig az lehetett a legszomorúbb pillanat, mikor észrevette, hogy ez a közönség nem azért érkezett, hogy őt nézze. De az igazán megdöbbentő csak az volt, mikor pár pincérnek öltözött, szűknadrágos fiúcska jelent meg a színpadon, és lehetetlen mozgással tekeregtek egy sort.

Persze azért volt itt egy kevés szépségverseny is, nem csak Zséda-számok. A lányok először farmershortban és atlétában mutatták meg magukat, majd fehér bikiniben, végül pedig szexi de elegáns koktélruhában, ami annyira elegáns volt, hogy gyakorlatilag az összes lány bugyijába beláttunk. De közben legalább fontos dolgokat árultak el magukról a versenyzők. Például azt, hogy az egyküknek nagyon meghatározta az életét, mikor életében először utazott. Egy másiknak az volt durva, mikor leesett a lóról, egy harmadiknak pedig az, hogy az anyukája végre nem sütött neki sütit, és így le tudott fogyni.

Na és közülük kellett választania a zsűrinek, akik között ott ült Hámori Gabriella, Dobó Kata, Lilu, Görög Zita, Decker Ádám vizilabdázó és Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője. De nem csak ezek a celebek közreműködtek ebben a nagyon rangos versenyben. A lányokat ugyanis régi szépségkirálynők, például Horváth Éva és Polgár Krisztina tréningelték, illetve Jakabos Zsuzsanna úszónő, Epres Panni modell és Puskás Peti énekes is. Na meg Dukai Regina és Zimány Linda, akik fehérben és dekoltázsban, illetve valószínűleg Sugarbirdben érkeztek.

És ha már ennyiszer leírtuk már a Sugarbird-öt, muszáj megemlítenünk, hogy a 2014-es Miss Balatonon indult egy Sugarbird-lány is, méghozzá Horváth Cintia, akiről azt hittük, hogy befutó lehet, de sajnos csak közönségdíjas lett. Helyette az idei Miss Balaton végül Király Lili lett, akiről annyit lehet tudni, hogy szép a szeme, és nagyon szeret utazni, mert a horoszkópja nyilas. Szóval jól jegyezze meg ezt a nevet, mert óriási karriert jósolunk neki. Talán ő lehet a következő Zimány Linda.