A férfiaknak készülő fogamzásgátló tabletta késik, pedig fél évvel ezelőtt már áttörésről beszéltek a szakemberek. A Bayer-Schering gyógyszerkonszern most bejelentette: nem kezdik el a gyártást, pedig orvosi és farmakológiai szempontból ez egyáltalán nem indokolt. A szer, - implantátum, vagy tapasz és hormoninjekció formájában -, megbízhatóan hat, és fizikai problémákat sem okoz. Ugyanakkor a férfilélek nem tud dűlőre jutni az új preparátummal, vagyis a gyártás leállításának oka alapvetően pszichológiai.

    A Schering az Oregon nevű amerikai-holland céggel közösen folytatott kutatásokat, és több mint 1500 férfin végzett kísérleteket. "A vizsgálatokat placebo szedésével is ellenőriztük, sokan csak hatóanyag nélküli preparátumot kaptak" -, mondta Eberhard Nieschlag münsteri professzor. Az eredmény: csaknem valamennyi férfi hangulatingadozásra panaszkodott, érzelmi csúcsokra és hullámvölgyekre, amelyeket a hormonadagolással hoztak összefüggésbe. "A legjobban azon csodálkoztunk, hogy azok is panaszkodtak ezekre a kísérőjelenségekre, akik csak placebót kaptak" - hangoztatta a professzor. Egyébként a kísérleti alanyoknak vagy túlzott, vagy semmilyen szexuális érdeklődésük nem volt.

A vizsgálatok csaknem mellékesen arra is fényt derítettek a szexuális temperamentumot illetően, hogy a férfiaknál is megvannak azok a bizonyos napok, tablettával, vagy nélküle. Ez az irracionális túlérzékenység az alapvető oka annak, hogy a férfiaknak szánt fogamzásgátló kudarcot vallott. Nieschlag szerint esetleg egy kisebb cégnek megéri, hogy piacra dobja a tablettát. A pirula hatásmechanizmusa azon alapszik, hogy gyakorlatilag a nullára csökkenti a spermiumok számát, és a férfi csak három hónappal azután lesz ismét nemzőképes, hogy abbahagyta a tabletta szedését - írja a Die Welt című lap online változata.