Harmadszor is egybekelt egy házaspár Nagy-Britanniában, miután másodjára tévedésből vált el. A pár 1969-ben ismerkedett össze egy kocsmában, és házasságkötésük után öt gyermekük született. 1985-ben azonban elváltak, ám csak három hónapra, mert igen hamar megbánták a dolgot, és újból frigyre léptek egymással. 2001-ben viszont megint összeszólalkoztak, és megint elindították a válást, ám ismét hamar visszahabarodtak egymásba. A harmónia helyreálltáról azonban a feleség elfelejtett szólni ügyvédjének, és a válás jogerőre emelkedett. Az elmúlt hét végén esküdtek egymásnak harmadjára örök hűséget, váltig fogadkozva, hogy ez már tényleg életre szóló - adta hírül a Daily Mirror című brit lap. (MTI)