A Bors értesülései szerint a modell már két amerikai film szerepére is kapott ajánlatott. Sőt,  állítása szerint a Jóban Rosszban szereplőválogatására is behívták. Igaz, Lóránt Gergely, a TV2 PR-igazgatója egyelőre cáfolta, hogy a sztár szerepelni fog a sorozatban.
Pedig Sylvi nagyon komolyan gondolja a színészkedést, néhány hete ugyanis beiratkozott a New York Film Academy magyarországi iskolájába. „Nagyon jól halad, rengeteg arca van, amit meg is tud mutatni, így sok karaktert el tud játszani. Sylvi előtt ott a lehetőség, hogy meghódítsa Hollywoodot” – nyilatkozta Czinkóczy Csaba, az intézmény vezetője. Bár a suli jól megy, a pasik meglepő módon nem állnak sorban a szingli szépség ajtaja előtt. Ő egyelőre ezt nem is bánja, hiszen most a karrier számára a legfontosabb. „Gyógyulnak a sebeim, és szerintem érzik is rajtam a férfiak, hogy egyelőre kár lenne próbálkozniuk” – nyilatkozta a Blikknek Bódi, aki szabadidejében a flörtölés helyett inkább wakeboardozik, ejtőernyőzik, vagy bungee-jumpingol.