horoszkóp

Koltai Róbert féregtelenít

2007.08.16. 13:16
Magyarország egyik legnagyobb állatgyógyszergyártó cége több ezer féregtelenítő tablettát adományozott a magyar menhelyeken élő ebek számára, mintegy hatmillió forint értékben - írja az MTI. Az átadáson, amelyet augusztus 16-án a Herman Ottó Állatotthonban tartottak, Koltai Róbert színművész is jelen volt. A 42 ezer adománytabletta mintegy 9 ezer menhelyi kutyának lesz elegendő kétszeri féregtelenítésre. A tablettákat három központi menhely osztja majd szét az ország különböző menhelyein, létszámarányosan. Koltai Róbert elmondta: "Mindig öröm, amikor a mellettünk, velünk élő állatokról gondoskodunk, és még ennél is jobb érzés a gazdátlan állatok megsegítése. Őszinte és jó érzés volt részt venni ebben!"

A férgek elleni védekezés kutyánként évente sok ezer forintba is kerülhet, de mindenképpen megéri - hangsúlyozzák a szakemberek. A kutyák rendszeres, negyedéves féregtelenítésével komoly rendellenességek kialakulása előzhető meg, és védettség is nyerhető egyes, emberekre is veszélyes paraziták, mint az orsósféreg ellen. Utóbbi általában az állat simogatása után a kézről kerülhet fertőző lárvaként az emberi szervezetbe.