A celebszakács Jamie Oliver egy gyerekeknek szóló rajzfilmsorozatban fog szerepelni, amelynek címe Little J. A sorozatban a 10 éves Oliver útját követhetjük majd végig, amint megtalálja a titkot, hogy hogyan lehet belőle szakács. A sorozat mögött a Wallace és Gromit készítői, az Aardman Animations állnak. Az ötlet Olivertől származik, aki elmondta a BBC Newsnak, hogy „tényleg szeretnék átadni némi ismeretet a kisebb gyerekeknek, valamilyen mókás módon”. Hozzátette azt is, hogy „nem tudom elmondani, mennyire fontos nekem ez a két dolog: a gyerekek és a kaja”.

A Little J-ben furcsa szerzetek is szerepelnek majd, mint egy búskomor szalonna és egy Eggs Benedict nevű őrült professzor. Miles Bullough az Aardman Animations-tól azt mondta, hogy nagyon örültek, amikor Jamie Oliver felkereste őket az ötlettel. „Gyorsan megegyeztünk, hogy olyan sorozatot kell készíteni, ami elsősorban vígjáték, és remélhetőleg arra készteti majd a gyerekeket, hogy pozitívan gondolkodjanak az egészséges ételekről, még a kelbimbóról is”.