Britney Spears néhány őrült rajongói levél miatt úgy döntött, hogy önvédelmi leckéket vesz - írja a Starpulse. A kiválasztott sportot, a Krav Magát, Matt Damon gyakorolja a Bourne ultimátum című filmben, de Angelina Jolie is ezt a technikát tanulta, amikor a Tomb Raiderre készült, valamint  Jennifer Lopez is ezt tanulta, amikor úgy érezte, szüksége van arra, hogy meg tudja magát védeni. "A biztonsági embereinek elpanaszolta, hogy ilyen leveleket kap. Mindent megtesz azért, hogy meglegyen a visszatérése, de teljesen megrémítette az az elutasítás, amit kap. Minden szabadidejét erőnléti edzésekkel tölti, és komolyan gondolja ezt a Krav Maga dolgot" - meséli Spears egyik ismerőse. A Krav Maga az izraeli hadsereg hivatalos önvédelmi harcrendszere, amit a magyar Imi Lichtenfeld fejlesztett ki az 1930-as évektől kezdve. A rendszer lényege a támadó fél minél hamarabbi, minél határozottabb megállítása, akár törések vagy akár súlyos sérülések okozásával. Egy brit Krav Maga oktató szerint ez a rendszer kifejezetten praktikus Spears számára: "Ez a legjobb Britney Spears-nek, mert nyilvánvaló, hogy sok agresszió gyülemlett fel benne, amit ki kell engednie. A Krav Maga segítségével ezt úgy teheti meg, hogy irányítani tudja. A saját önvédelmének ügyében is jól jön majd neki, főleg akkor, amikor az őt állandóan körülvevő paparazzikról van szó".