Havas megmenti Kelemen Annát a kurválkodástól

2007.09.15. 10:54 - suze

A TV2 felfüggesztett műsorvezetője az Esti Frizbi műsorvezetőjének, Hajdú Péternek elárulta, hogy soha nem fizetett egyetlen interjúalanyának sem - Kelemen Annát kivéve. Vele, a Méhkirálynő című könyvének főszereplőjével azonban kivételt tett: azért ad neki egy jelentős százalékot a jogdíjból – pontosabban 50%-kal többet, mint amit egy átlagos szerző kapna -, hogy ne kelljen pénzért árulnia magát. Havas Henrik már át is adta neki az első részletet, ami állítólag több százezer forintot jelent, de Kelemen ennél még többet is kaphat, hiszen első héten már tizenkétezer példány kelt el a kétezer-ötszáz forintba kerülő könyvből.
Havas az ATV műsorvezetőjének az is elárulta, hogy bizonyos dolgokban nagyon hasonlítanak egymásra Kelemen Annával. Szerinte playmate, aki állítólag már fél éve nem drogozik, ugyanolyan jó megfigyelő, mint ő, és minden helyzetben az élményt keresi, bár egészen más területen kamatoztatja tehetségét, mint ő. További közös pont szerinte, hogy sem ő, sem a problémás szőkeség nem szereti, ha keretek közé szorítják. Havas szerint Buzerás padtársát felvették egy neves művészeti iskolába, de végül nem ment el, mert tudta, hogy úgysem tudja betartani a szabályokat.

Kommentek

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés