A Bors információi szerint a válófélben lévő szülők megegyeztek, így a gyermekek a válás után az anyjuknál maradnak. Bea asszony szerint egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Evelyn és Virág nála maradnak, a döntést közösen hozták meg Győzővel, aki azzal teljes mértékben egyetértett. Az egyébként is szerencsétlen sorsú férj augusztus végén nyújtotta be a válókeresetet a balassagyarmati Városi Bíróságra, és állítása szerint már az iratok hiánypótlását is megtette, így elméletben nincs akadálya a bontóper kezdetének.