A Blikk megszerezte Gáspár Győző "titkos keresetét", melynek fénymásolatát is közli a újság. A Bors információi szerint már nincs semmi akadálya annak, hogy kiírják az első tárgyalást, mivel a hiányzó iratokat benyújtották a bíróságra.

A dokumentum szerint Győzike havi 400 ezer forint gyerektartást fizet majd Evelyn és Virág után, akik Bea asszonnyal maradnak. A közös salgótarjáni háznak csak a földszintjét használhatja majd Győző, és fizeti a rezsi 70%-át. "A házunk földszinti hálószobájában lakhatok, és a lenti fürdőszobában fürödhetek. Azért mert elválunk, még én maradok a családfő, és a roma hagyományokhoz jíven én keresem a pénzt. Az asszonynak meg otthon a háztartásban és a gyerekek mellett a helye. Ezen túl minden egyes forintot be kell osztanom, mert a család pénzével már nem , csak a sajátoméval gazdálkodhatok. Cigány világ jön!"

 Győzikét azonban nem kell félteni, már régebben kigondolta, hogy fog gazdálkodni: betör a szállodaiparba."Kétszázmilliós hitelt vettem fel apámmal, hogy valóra váltsam a tervem, és megnyissam az első Győzike Szállodát Hajdúszoboszlón. Igaz, azon a környéken nagyon telített a piac, de szeretnék én is egy szeletet kihasítani magamnak a tortából. A mi titkunk abban rejlik majd, hogy családiasak leszünk. Hetvenegy szoba lesz, ebből tizenegy zebramintás. Az egész szálló győzikés lesz, olyan ágyakat hozatok, amelyeken István korabeli díszlécek lesznek, valamennyi lakosztályhoz infrakabin jár majd."