Két héttel ezelőtt kiderült, hogy Deutsch Anitát kiírják a Barátok köztből. Azóta újabb fejlemények történtek a produkció háza táján. A Noémit alakító Csifó Dorina is távozik a sorozatból,  a karakterre viszont továbbra is igényt tartanak a BK készítői – adta hírül a Bors. „Noémi karakterére még szükségünk van, ezért jövő év elejére többfordulós tehetségkutató versenyt tervezünk, ahol nyilvánosan, a nézők segítségével fogjuk kiválasztani a legtökéletesebb szereplőt” – nyilatkozta a sorozat producere, Kalamár Tamás.
Nem ez első eset, hogy „kicserélik” az egyik kulcskaraktert játszó színészt. Pár évvel ezelőtt a Tildát játszó Erdélyi Tímea helyét Szabó Erika vette át. „Sokkal nehezebb egy már meglévő karaktert átvenni egy színésztől, mint egy teljesen új figurát alakítani, hiszen a régit már megszokták a nézők” – mondta Szabó Erika a napilapnak.