Engedélyezték a Los Angeles-i hajléktalanok számára, hogy éjszakánként a járdán aludjanak, ha nem torlaszolják el a bejárati ajtókat és kocsibejárókat. Az engedélyt a város és polgárjogvédő szervezet közötti megállapodás eredményeként adták ki. A város önkormányzata megtiltotta a hajléktalanoknak a járdán való éjszakázást Skid Row negyedben. Így kívánták eltávolítani  a keménydrog-dílereiről és a bűnözésről hírhedtté vált negyedből a magukat nyomorúságos körülmények között meghúzó hajléktalanok ezreit. Hat hajléktalan a Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű emberjogi szervezet támogatásával pert indított a város ellen, és a fellebbviteli bíróság számokra kedvező döntést hozott. Az igazságszolgáltatás úgy ítélte meg, hogy alkotmányellenes a tilalom, amikor nincs elegendő szükségszállás a városban. A megállapodás értelmében a hajléktanok 21.00 és 6.00 óra között alhatnak a járdákon, ha nem akadályozzák a közlekedést a bejárati ajtóknál és kocsibejárókon, és nem követnek el bűncselekményt. A megállapodás addig marad érvényben, amíg el nem készül az az 1250 olcsó lakás, amelyet a város kezdett építeni a hajléktalanok számára. A munka várhatóan 3-5 évig tart. Los Angeles körzetében tízmillióan élnek, közöttük 90 ezer a hajléktalan. (MTI)