A legundokabb ügyintézőnek hívott életre vándordíjat egy budapesti bérügyintéző cég, amely létét nagyrészt épp az undok ügyintézőknek köszönheti.
A mások ügyeinek elintézésével foglalkozó iroda nem saját ügyintézői undokságára, hanem az összes közhivatalnokára gondolva alapította a díjat. Az iroda tavaly mintegy 3500 ügyet intézett el cégbíróságon, földhivatalban, okmányirodában, azaz élénk forgalma van annak köszönhetően, hogy sok az undok ügyintéző (a legóvatosabb becslések szerint minden harmadik az). Így aztán a polgárok közül jó páran inkább nem maguk vágnak ügyeik intézésébe, hanem bérügyintézőt fogadnak.
Az iroda mindazonáltal nem saját ügyintézőinek, hanem a lakossági tapasztalatai alapján szeretné odaítélni az elismerést. A negatív hozzáállással találkozó érintettek esetleírásait e-mailen várja az undok@elintezzuk.hu címre. Közülük a legundokabb ügyintézőt a közönség választja majd meg.
Ha elegendő történet érkezik be, már idén decemberben fityiszt kap az arra méltó ügyintéző: egy kortárs magyar művész kisplasztikáját, amely a mutató és középső ujj közé hajló hüvelykujjat formázó kezet ábrázol. Emellett azonban - hogy legyen kedve átvenni a nem éppen dicső díjat az illetőnek - kap egy családi üdülést is Mátraházára. (MTI-Panoráma)