Sir Paul McCartney sajtóhírek szerint lecsökkentette a Heather Mills-szel kötött korábbi válási egyezményben foglalt összeget, miután utóbbi egy „most vagy soha” ultimátumot állított elé. Ha Mills nem taktikázza el túlzottan a dolgot, 47 millió dollárt, azaz kb. 23 millió fontot kaphat.

 
Sir Paul McCartney eredetileg 51 millió dollárt, kínált a nőnek, majd később ezt csökkentette kicsit. Jelenleg egy McCartney-közeli forrás szerint úgy döntött, egyszerűen nem ad neki ennél több pénzt. A forrás szerint már teljesen elege volt az egész ügyből, így úgy tűnik, ez az utolsó szava.
 
Időközben a nő kilátásba helyezte, hogy nyilvánosan beszélne félresikerült hároméves házasságukról különféle tévéshow-kban, és akár még könyvet is írna az egészről. Egyelőre azonban nagyon óvatosan bánik ezekkel a projektekkel és semmire sem bólint rá egyértelműen.
 
Mint ahogy a McCartney-val való egyezséget sem sieti el, noha mint ahogy egyéb meg nem nevezett források állítják, fogytán a zenész türelme. McCartney azt reméli, hogy a napokban végre meg tudnak egyezni. Ugyanakkor többen úgy vélik, nem sokáig fog az asztalon várakozni az a 47 millió dollár: ha Mills túl sokáig halogatja az egyezség aláírását, lehet, hogy még ennyit sem kap.