horoszkóp

Győzike csak pénzért fedi fel új csaja kilétét

2007.10.29. 21:16
Győzike a Fókusznak megmutatta az általa nyugalom szigetének nevezett lakását, ahol saját elmondása szerint egyelőre magányosan él. Bea asszony a stábnak elmondta, megnyugtató, hogy Győzike már nem lakik velük, ugyanakkor hiányzik is neki, hogy nincs senki, akin kitölthetné feszültségét. A továbbiakban fösvénynek illetve sóhernek nevezte urát. A Fókusz szerint annyira elmérgesedett a válófélben lévő házastársak között a viszony, hogy már csak külön autóban hajlandóak közlekedni.
 
Győzike azt is elmondta, nehéz az ő ismertségével új barátnőt találnia, egyelőre az egyetlen nő, aki a hálószobájába beléphet, az a takarítónője. Azt viszont nem tagadta, hogy egy új nő  is van az életében, de jelezte, hogy – többi bulvárszereplő kollégájához hasonlóan - csak akkor hajlandó felfedni a hölgy kilétét, ha valamelyik lap fizet az információért kétmillió forintot.