A gyorskorcsolya bajnok a Mokka mai adásában elárulta, hog a sajtó képviselői tíz hónapja faggatják Csisztu Zsuzsa állítólagos tartozását illetően, ő azonban „eddig nem válaszolt”, mert lojális volt barátnőjéhez, aki nemrég adott éltet gyermekének. A páros addig nem akart nyilatkozni, amíg a műsorvezetőnő „a babát meg nem szüli.”

A házaspár cáfolta Csisztu azon állítását, miszerint ő semmiféle megkeresést nem kapott. Bizonyítékképpen behozták a két, februárban és júliusban kipostázott felszólítás tértivényes papírjait. „Az ügyvédük reagált, a mi ügyvédünk is reagált, erre ők is küldtek egy levelet” - tette hozzá Kaszala. A Blikk információ szerint ebben a levélben Csisztu Zsuzsa elismerete, hogy a tartozás egy része jogos lehet és arra kérte Kaszaláékat, hogy kössenek utólag szerződést és állítsanak ki egy újabb számlát, amire azonban nem került sor.

A házaspár ezután bemutatta az ominózus számlák másolatát, melyeken „látszik, hogy (Csisztu Zsuzsa) lekönyvelte.” A két cég között szerződést azonban nem tudták elhozni a következő ok miatt: „Négy éve szóbeli megállapodás alapján dolgozunk együtt. Ez jó bevált gyakorlat volt köztünk. Kifizetések is történtek így” –  nyilatkozta a riporter.


 

http://velvet.hu/celeb/csisztu0711/